Sportolni elég 180 lóerő?

2011.09.16. 06:12

A legerősebb utcai kisautó címére aligha pályázhat az új Fiesta ST, de így is vérbő jószágnak ígérkezik. Persze a gyártás még nem biztos, legfeljebb valószínű.

Pillanatnyilag 120 lóerős a legerősebb motor, amelyet a Ford Fiestába építenek, de ahogy az előző generáció esetén is, a modellciklus közepére csak elkészülnek az igazán mérges ST verzióval. A Ford korábban sem hajhászta a lóerőket: az előző ST 150 lóerős volt, pedig már akkor is kapható volt a közel 200 lóerős Renault Clio RS, és most sem törnek a kategória legerősebb járművének címére. Igaz, most már nem nagy szívómotort kap az ST, hanem az Ecoboost turbómotor-család 1,6 literes változatát, 180 lóval. Élményautózásra valószínűleg ennyi is elég, legalábbis erre következtetünk a 7 másodperces gyorsulási időből 100 km/h-ra és a 220 km/h-s végsebességből. A meglepetés az, hogy itt már figyeltek a fogyasztásra is, legalábbis erre utal, hogy a Fiesta ST szén-dioxid-kibocsátása, amit nyilvánvalóan kíméletes gázpedál-használattal hoz, 140 g/km alatt marad.

Az ST-t Frankfurtban még csak tanulmányként állították ki, de kicsi a valószínűsége, hogy lemondanának a gyártásáról: a Ford szokásait ismerve arra tippelnénk, hogy egy éven belül meglesz a szériaváltozat.