Sofőr nélküli autó rója Berlin utcáit

2011.09.21. 12:49

Beszél, lát és vezet, mindezt pedig sofőr nélkül teszi a jövő autója, amelyet már tesztelnek Berlin utcáin.

A Freie Universität kutatói a nyár folyamán több alkalommal is kipróbálták a sofőr nélküli járművet, amely különböző eszközök - egyebek közt fedélzeti számítógép, elektronika és precíziós műhold - kifinomult kombinációjának segítségével manőverezett a német fővárosban. A kocsi kamerával és több részén lézerszkennerrel felszerelt.

Hetven méteres körzetben felismeri a többi autót az utakon, a járókelőket, az épületeket és a fákat, látja a közlekedési lámpákat, beméri, hogy pirosat vagy zöldet mutatnak-e, majd ennek megfelelően reagál. Mi több, az autó felismerő- és válaszadó képessége a környezetre sokkal gyorsabb az emberénél - magyarázta Raul Rojas, az egyetem mesterséges intelligenciával foglakozó kutatócsoportjának a feje.

A szakemberek négy éven át dolgoztak a kutatáshoz használt járművön, egy Volkswagen Passaton, amelyet különleges technológiával szereltek fel, a kocsi értéke így 400 ezer euró lett (mintegy 115 millió forint). A berlinin kívül más csoportok is dolgoznak hasonló projekten, a Google például egy Toyota Priust tesztel Nevadában.

Nagy divatja van a teljesen komputervezérelt autóknak, számos országban sok vállalat és kutatóközpont dolgozik rajta. Nehéz megmondani, ki tart legelőrébb - fejtette ki Ferdinand Dudenhöffer, a Duisburg-Essen Egyetem önmozgó járművekkel foglalkozó professzora. Becslése szerint alig egy évtized múlva már elérhetők lesznek a teljesen automata kocsik a vevők számára. Már a mostani autók is részben számítógép által vezéreltek, például parkolásnál vagy vészfékezésnél - mondta, hozzátéve: a technológiai kérdések mellett azonban más - elsősorban jogi - megfontolásokat is tisztázni kell.

Ilyen többek közt a felelősség kérdése: például szerencsétlenség esetén kit terhel a felelősség, a tulajdonost, az utast vagy a gyártót? Mindent egybevetve határozottan kijelenthető, hogy a komputervezérelt járművek sokkal biztonságosabbak lesznek az ember vezette kocsiknál. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a balesetek javát emberi mulasztás okozza - vélekedett a professzor.

Berlinben az egyetemi kutatók különleges engedélyt kaptak a város közúti biztonságáért felelős hatóságoktól, hogy a nyáron élesben teszteljék fejlesztésüket. Mindezt azzal a feltétellel tehették meg, hogy készenlétben egy sofőr ült a kormány mögött, noha nem ért semmihez. Tesztpályán sofőr nélkül is kipróbálhatták a négykerekűt. Ez a mobilitás jövője - összegezte véleményét Rojas, aki szerint valószínűleg még 30-40 évet kell várni arra, hogy piacra kerülnek ezek a járművek.