560 lovas az új M5-ös BMW

2011.09.23. 16:30

Az ikerturbós V8-as 4,4 másodperc alatt gyorsítja 100-ra a vasat.

Ötödik generációjához érkezett az 1984 óta gyártott M5. Az új modellben egy új fejlesztésű 4,4 literes, ikerturbós V8-as mutatkozik be, mely 560 lóerős teljesítményével és 680Nm-es csúcsnyomatékával 4,4 másodperc alatt gyorsítja fel a kocsit álló helyzetből 100 km/h-s sebességre, de a 200 km/h elérése is mindössze 13 másodpercig tart. Az autó végsebessége 250 km/h, de ha megrendeljük hozzá az M Driver's Csomagot, akkor az elektronika 305-ig engedi gyorsulni.

Miközben a teljesítménye nőtt, a fogyasztása csökkent az M5-nek, vegyes ciklusban 9,9 literes fogyasztást mértek 100 kilométeren. Ez azt jelenti, hogy amíg a teljesítmény 10, a nyomaték pedig 30%-kal nőtt, több mint 30%-kal sikerült lejjebb vinni a fogyasztást, ami az Efficient Dynamics technológiának köszönhető, mely egyebek közt magában foglalja a Start-Stop funkciót és a fékenergia visszanyerő rendszert.

Az erő a kormányról vezérelhető kétkuplungos, hétsebességes Drivelogic váltón keresztül jut el a hátsó tengelyhez, melyre az Active M Differential névre keresztelt önzáró differenciálművet szerelték, hogy minél kevesebb erő vesszen kárba kigyorsításkor. Az elektromosan vezérelt diffi képes rá, hogy extrém szituációban elvegye az erő 100%-át az egyik hajtott kerékről és áthelyezze a másikra.

Kívülről a hatalmas első kötény és a rajta tátongó óriási légbeömlők alapján lehet a legkönnyebben felismerni az M5-t. Oldalról a kiszélesített kerékjárati ívek árulkodnak, és természetesen a hátsó szoknya is hosszabb a megszokottnál; az autó hátsó része alatt húzódó diffúzor is jól látható. A csúcs Ötös 19-es felniken gurul.

Az utastér, ahogy azt megszoktuk, egyszerre sportos és elegáns, az M sportülések és sportkormány természetesen nem feláras. A kocsihoz kényelmi és biztonsági rendszerek egész seregét megvásárolhatjuk, olyanokat, mint az éjjel látó, gyalogosfelismerő rendszerrel ellátott Night Vision vagy a sávelhagyásra figyelmeztető rendszer.