800 új munkahely Nyugat-Magyarországon

2011.09.23. 16:30

Tető alá került az Opel szentgotthárdi gyárának új, 30 ezer négyzetméter alapterületű gyártócsarnoka.

Az 500 millió eurós beruházással épülő új motorgyár a tervek szerint 2012 végén kezdi majd meg a termelést, ahol közös gyártóberendezéseken készül majd három különböző motorcsalád. A motorgyár 800 munkahelyet teremt, de a beruházásnak köszönhetően a magyar beszállítóknál keletkező új munkahelyek számát több ezerre becsülik. A beruházás 5,5 milliárd forintnyi állami támogatásban részesül.

Az avató ünnepségen megjelent Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára. Szatmáry jelezte, a kormány elkötelezett az Opel fejlesztései mellett, melyekhez további állami támogatást ígért. Az MTI kérdésére válaszolva az ünnepség után az államtitkár azt mondta: a támogatás a szakképzési együttműködéshez kapcsolódik, a kormány célja, hogy az autóipari cégeket szorosan bevonják a duális képzésbe, és a cégekhez kötődő szakképzési központok alakuljanak ki.

Volker Hoff, az Opel Vauxhall állami kapcsolatokért felelős alelnöke arról szólt, hogy az egyik legfontosabb tényező, amely miatt a magyarországi befektetés, a szentgotthárdi gyár fejlesztése mellett döntöttek, az az itt rendelkezésre álló munkaerő magas képzési szintje volt. Az eddig betöltött száz állásra mérnököket, a termelést közvetlenül támogató műszaki szakembereket vettek fel - tette hozzá.

Amikor beindul a flexibilis motorgyártás az új üzemben 800 embert foglalkoztatnak és összesen évi ötszázezer darabot, egységet fognak gyártani, ezzel pedig a szentgotthárdi gyár az Opel legtermékenyebb motorgyár lesz és a világ egyik legnagyobb autógyárainak lesz a része - hangoztatta Volker Hoff.

Az építkezés első fázisa öt hónapon át zajlott, ebben a magyar beszállítók is jelentős szerephez jutottak. Százötven ember dolgozott az építkezésen, kilencven százalékuk magyar, a munkába több helyi vállalkozást is bevontak - mondta az ünnepségen az építkezést koordináló Kocks Egineering GmbH képviselője.

Az Opel gyár 1991-ben épült fel Szentgotthárdon, 1992-ben kezdték meg az Astra személygépkocsik összeszerelését, majd tíz év múlva újabb fejlesztéseket végrehajtva a motorgyártásra és sebességváltók gyártására tértek át. Az Opel 1991 és 2010 között összesen 735 millió eurót fektetett be Szentgotthárdon.

Az új motorgyárban a gyártás a hagyományos transzfer-jellegű megmunkáló gépek helyett a korszerűbb, cellás rendszerű gyártási elvre épül. Ez azt jelenti, hogy a gyártócellán belül mindegyik gép ugyanazt a műveleti sorrendet végzi és a gép automatikusan választ programot és hozzá szerszámot. Ez gyors átállási lehetőséget biztosít, gyakorlatilag átállási veszteség nélkül. A rugalmas gyártástechnológiával a termelés naprakészen igazítható a piaci igényekhez is. A transzfer-technológiánál a rendelkezésre állás 75 százalékos, a flexibilis megmunkáló központoknál pedig meghaladja a 90 százalékot is, ez nagyban növeli a hatékonyságot.

Az új motorgyár termelése 2012-ben a négyhengeres középkategóriás, 1,6 literes benzinmotorokkal (MGE) indul, majd 2013-ban kezdik az 1,6 literes dízel (MDE) gyártását, végül 2014-ben az 1,4 liternél kisebb benzinmotor (SGE) gyártását. Az új motorgeneráció valamennyi tagja meg fog felelnie az Euro-6-os környezetvédelmi normának. Az új motorok fejlesztése már a végső fázisban van az MGE-t Németországban, a MDE-t Torinóban és az SGE-t az Egyesült Államokban fejlesztik.