A GM öli meg a Saabot?

2011.11.09. 06:09

Bár a General Motors kiszállt a Saabból – sőt, annak idején be is zárta volna a céget – még mindig fontos szerepet játszik a cég működőképességének fenntartásában. Abba pedig nem megy bele, hogy legfrissebb műszaki megoldásai kínai kézbe kerüljenek.

Már másodszor fordult elő a Saab történetében, hogy az utolsó pillanatban bukkant fel egy befektető, hogy megmentse a céget a felszámolástól. Most épp a kínai Pang Da és Youngman cégek vennék meg a Saabot, és bele is fektetnék a gyártás újraindításához, illetve az újabb modellek kifejlesztéséhez szükséges több százmillió eurót, így elvileg minden rendben volna – ha a General Motors nem szólt volna közbe. Az amerikaiak ugyanis a legkorszerűbb műszaki megoldásaikat szállították a Saabnak: a 9-5-ös ugyanazokra a főegységekre épül, mint az Opel Insignia, a 9-4X a GM-nél is készül, és a 9-3-asban is akad bőven a legújabb Opel motorokból. Ráadásul az Insigniát Kínában, Buick néven is forgalmazzák, így nyilván nem lelkesednének, ha valaki olcsóbban kezdené árusítani az elegánsabb változatot.

„A megfelelő körülmények között szívesen szállítunk a Saabnak motorokat és más alkatrészeket, a GM nem járul hozzá a jelenleg használt technológiák licencelésének folytatásához, ha a tervezett tulajdonosváltás lezajlik. Úgy gondoljuk, hogy ez nem szolgálná a GM részvényeseinek érdekeit.” – nyilatkozta az amerikai vállalatóriás szóvivője. Ez pedig egyértelmű beszéd: a Saab nem kerülhet kínai kézbe, amíg az ő technikájukat használja.

Ez tovább komplikálja a dolgot: így ismét nem tudni, hogy a Saab honnan szerezne anyagi forrásokat a túléléshez.