Leveti az egyenruhát az Audi

2011.11.25. 15:23

Ha Audi, akkor formaruha. A cég évtizedek óta készít szinte egyforma autókat különböző méretben, és ezért minden egyes új modellnél meg is kapják a magukét. Úgy néz ki, megunták a folyamatos savazást, így most új formatervezési stratégiát vezetnek be.

A formatervező részleg – amelyet egy rakás rajzolórobotnak képzeltünk eddig – most rákapcsol, legalábbis ezt ígéri a vezető tervező, Stefan Sielaff. Az akciótervnek nevet is adtak, bár itt még nem érezni az ígéretekben szereplő fantáziarobbanást. Az AQR elnevezés a három nagy modellsorozatot jelző betűkből áll össze: az A a személyautókat, a Q a hobbiterepjárókat, az R pedig a sportkocsikat jelöli. A programnak pedig épp az a célja, hogy a három modellsorozatot elválassza egymástól. Sielaff szerint olyan feltűnő eltérések lesznek az egyes modellszériák közt, mint az R modelleken erősen, az A modelleken közepesen, a Q jelzésű típusokon pedig alig megdöntött hűtőrács.

„Tudjuk, hogy egyesek szerint szedánjaink túlságosan is hasonlítanak egymásra, de ez változni fog: elsősorban az arányok megváltoztatásával szeretnénk elérni, hogy az Audikat könnyebb legyen megkülönböztetni.” – mondta a főtervező, majd hozzátette, hogy a fényszórók különböző kialakításával is igyekeznek elkülöníteni egymástól az egyes modelleket. A feladat persze nem egyszerű, hiszen az Audinak meg kell őriznie egységes arculatát – ehhez ragaszkodik az igazgatótanács – így maradniuk kell a jellegzetes, a márkát meghatározó elemeknek, amilyen manapság az óriásit ásító hűtőmaszk.

Elég régi problémája az arculat kialakítása az autógyártóknak, hiszen az sem tesz jót, ha minden modell egyforma, csak méretében és árában különbözik – az Audin kívül ezt a hibát követte el korábban a Volvo, mostanában pedig mintha a BMW is ebbe az irányba mozdult volna – ugyanakkor valamilyen mértékű kapcsolatot kell teremteni az egyes modellek között, ami jelzi, hogy mind azonos márkához tartoznak. Úgy néz ki, az Audi most egy egészségesebb kompromisszumot keres, bár hogy meddig jutnak ezen az úton, azt egyelőre nem könnyű megjósolni.