Fun Vii: kaméleon, keréken

2011.11.28. 18:25

A Toyota sem hagyhatja ki a kötelező gyakorlatot a Tokyo Motor Show-ra: egy autót, amelynek semmi köze a valósághoz, de annál több ötletet zsúfoltak össze bele. A Fun Vii tényleg megdöbbentő, ha nehezen is tudjuk elképzelni valódi közlekedési eszközként.

Az alapötlet az volt, hogy egy autót és egy okostelefont házasítsanak össze. A különös arányú, sima forma önmagában is érdekes, de a lényeg nem is ez, hanem hogy a jármű teljes burkolata – néhány alumínium díszítőelemtől és a kerekektől eltekintve - képernyőként is funkcionál. A tervezők szerint így szinte bármi megjelenttethető rajta, és egy új minta vagy szín megjelenítése nem komplikáltabb, mint letölteni egy képet az internetről. Ugyanez igaz a belső térre is, amelyben három ülést helyeztek el: ketten ülhetnek elöl és egy fő hátul. Az autó állítólag a többi autóval is képes volna kommunikálni – persze ha azok fel vannak erre készítve – és egyes funkciói távirányíthatók is egy telefon segítségével.

A Fun Vii műszaki megoldásairól egyelőre nem tudunk sokat, de az az érzésünk, valamiféle elektromos hajtáslánc kerülhet bele – kipufogónyílásnak legalábbis nincs rajta nyoma.