Elefát a porcelánboltba!

Nissan - Japán

2011.12.05. 18:27 - Nínó Karotta

A Tokyo Motor Show egyik legnagyobb látványossága a Lexus LFA Nürburgring package mellé kiállított meztelen LFA. A szupersportautók világában kevésbé jártas olvasók kedvéért vegyük át az alapokat, a név segít az értelmezésben: az LFA a LegFaszább Autó rövidítése. Hosszú-hosszú fejlesztés szülte meg, amikor kezdték, még javában V10-es motorok voltak az F-1-ben, most meg már a szívó V8-aknak is harangoztak, nem beszélve a Toyota F1 csapatáról, melynek tagjaiból azóta becsületes szántó-vetők és műbútorasztalosok lettek, mert a motorsport túl nehéz kenyérnek bizonyult.

Az LFA olyasmi, mint az atombomba volt a világháborúban, egy eszköz annak a kifejezésére, hogy ha akarunk, bármekkorát odavágunk. A motorja 4,8-as V10, ami 9500-at forog.

A kedvéért kénytelenek voltak LCD-s fordulatszámmérőt szerelni az egyébként analóg járműbe, mert alapjáratról 0,6 másodperc alatt pörög fel leszabályozásig. 560 lóerő, és úgy szól, hogy akik hallották, utána havonta egyszer összejárnak, körben megfogják egymás kezét, és szótlanul zokognak pár percet.

Mivel rendes versenypályán nem nagyon találkoznak korunk szupersportautói, ezért a vagánykodás eszköze, hogy a Nürburgringen füllentenek őrületes köridőket egymásnak. Ennek alapján kapta a nevét a limitált LFA Nürburgring Package. Az agresszívabb (mármint funkcionálisabb) aerodinamikai elemek – első szplitter, áramlás-terelőlapok és fix hátsó szárny – mellé 10 plusz lóerő és gyorsabbra programozott váltó jár. Az új ideje 7:14 videó , ez egészen káprázatos, semmilyen normális utcai autó nincs a közelében sem, 4 másodpercet ad az utcainak csak sunyi torokköszörüléssel nevezhető Porsche 911 GT2 RS-nek is, és akkor az ilyen vicces Ferrarikat meg Lamborghiniket ne is emlegessük.

De a lényeg nem a sok hülye szám, hanem az, hogy a Toyota kihozott egy felboncolt bemutatópéldányt, amin miden részlet látszik. Tudván, hogy egy LFA százmillió forint, a boncasztalon lévő tetem elég komoly műtárgy. És mennyire gyönyörű!

Először is látszik a szénszálas utascella. Az LFA szinte mindenütt karbon, csak azok a dolgok vannak rajta fémből, amiknek le kell tudni szakadni, össze kell tudni törni karambolkor. Az első futóművet egy alumínium szobor tarja alulról, és egy ipari konzol támasztja felülről. A kettő között ül a V10, amit nagyrészt az airbox takar, de az is épp elég csodálatos. Látszik, hogy minden ívét a belül száguldó levegő útjának az elsimítása kedvéért rajzolta egy bölcs számítógép. Kicsit nyomasztón szép, mint az alienek űrhajója az első 8. utas a halálban.

A motor egy literje 115 lóerőt tol ki, ez rengeteg, pláne egy 5 liter körüli utcai V10-nél. Nincs olajteknő, a motor jó mélyen és hátul ül, hogy segítsen kanyarodni. A szárazkarter olajtartálya jobb oldalt, a kerék mögött van. 
A hűtőket elköltöztették hátra. Ez egyrészt javít a súlyelosztáson, másrészt okot ad a sportautótörténet legszexibb beömlőinek a létezésre.

Az az organikus tölcsér a hátsó oldalablakon ezeket a hűtőket tömi hideg levegővel. A hűtővíz jobb oldalt, a küszöb burkolata alatt megy hátra egy csőben, így meztelenül teljesen olyan, mint egy szivar versenyautó a 60-as évekből. Hátul van a váltó, az akksi, a tank, utóbbi a váltó két oldalán, és a hátsó tengely előtt, hogy a lehető legközelebb legyen a középponthoz.

A Csikóssal jó 10 percig mászkálunk körülötte, bámuljuk, próbáljuk észrevenni és megérteni az ezernyi technikai finomságot. Felületesen nézve is mesés, de attól, hogy az agynak is kaland megérteni, hogy mi miért van pont ott, pont úgy, olyan lesz, mintha a meztelen Scarlett Johansson segítségével tennénk anatómia vizsgát.

Meg van bocsátva az Auris.

Kommentek

  • 2011.12.05 21:11:131kutya

    @Conny: az a baj, hogy az LFA-nál nem kis pénzt öltek bele, hanem rengeteget (meg kábé 5 évet csúszott az egész projekt).

    @CubE: ez valami urband legend. igaz Shadowbull terjeszti, de akkoris:-DDD

  • 2011.12.05 21:11:17nofatchx

    van ember, aki még nem ismeri CubE-ot?

    CubE, továbbra is jól nyomod, meg se állj 3 agyvérzésig!!! :)

  • 2011.12.05 21:12:49Sanko30

    Cube

    Nem az M-es BMW ék váltója és kuplungja szokott 10e-ként behalni?
    Nézzük akkor, ha annyira jók akkor: miért akkora a szervizköltségük és értékvesztésük pont Németországban a"drága bömösöknek"?

  • 2011.12.05 21:13:40midnight se

    Tetszik a bele, de formailag japanosan csunya. Az ara biztosan kene!

    Shadowbull: neked agyadra ment ez a veszteseg tema. Meg a fejlesztok sem aggodnak rajta ennyit :)

    Amugy meg CubE for president :)))

  • 2011.12.05 21:14:14toronte

    Emberek. Miért álltok le vitatkozni egy 14 évessel?! :D (CubE) Vagy nektek nem esett le a 2. mondata után? Aki csak lóerők száma alapján ítél meg egy autót? Akinek a nagybátyjának az anyukájának a lakótársának a kutyája egy M5-ös béemvével húz egy X6-ost,ami húz egy Tigris tankot és közben legyorsul egy LFA-t is? Aki playstationön egy "tuningolt" GTi-vel 3 másodpercet vert a GTR-re? Én maximum annyit nézek ki belőle,hogy a faterja egyszer hagyta ráülni az önjárós fűnyíróra,de azt is lefullasztotta.

    Ezt a csatát ti nem nyerhetitek meg.

  • 2011.12.05 21:18:06nagyiWRX

    Meg nézd már meg az E60 M5 váltóját mekkora szar még a bmw fan ok is ezt mondják, az egyik ügyfelünknek van egy ilyen meg egy Porsche 911 4s PDK hát nyomába sem ér a BMW, de ezt ő is mondta hogy kurva nagy szar a BMW SMG-je, és a GTR PDK rendszerűjét fikázod.....hát én értem hogy szereted a BMW ket én sem utálom de nemá ez hülyeség.....most az uj M5 be kap rendes duplakuplungos váltót a GETRAGtól....

  • 2011.12.05 21:19:03terroristapista

    Cube szerintem van egy kis problem azzal amit írsz. Méghozzá az hogy egy x6 2.2 tonna. Amit egy M5-ös Bmw már csak azért sem húzhat mert a maximálisan megengedett vontatási tömege 2100kg és akkor még nem számítottam hozzá tréler súlyát. + egy ekkora tömegű autót nem lehet komoly sebességgel húzni még egy m5-el sem mert súlyos hintázás lesz a legjobb esetben is vége. Nem hiszem hogy van olyan barom aki egy kis erőfitogtatásért megkockáztatna két ilyen gép szarrátörését.

  • 2011.12.05 21:19:20z.fuse

    ááá,én nem gondoltam hogy ez az autó ennyire komoly.
    sejtettem hogy hi-tech,de ez überbrutál.

  • 2011.12.05 21:20:53GYUSZI BACSI

    óriás képek itt:

    [link]

  • 2011.12.05 21:22:13nofatchx

    és van, aki nekiáll kilokat számolgatni. jessz :)))

  • 2011.12.05 21:41:12Ator a Legyőzhetetlen

    CubE: tudom már, hogy mi(ki) hiányzott a totalcar.hu-ról... azért szedd össze magad, voltál már jobb is! ))

  • 2011.12.05 21:43:52Justice Alpha

    csupaszon a király. Nyami. Sokkal jobb, mint lefedve :D Mert hát a fedés nem a legszebb. Egy Lamborghini fedéssel akkor masztrulábni is lehetne tőle.:D

  • 2011.12.05 21:47:15Shadowbull

    nagyiWRX, te sem vagy igazan kepben, de nem baj, ez itt a trollok helye :)

    sb

  • 2011.12.05 21:48:34Shadowbull

    midnight se, mindenkinek megvan a maga bogara :)

    sb

  • 2011.12.05 21:49:461kutya

    @Shadowbull: naugye! nem tévedek sokat:-DDD

  • 2011.12.05 21:56:18Epercsibe

    BMW M sorozat adalék: javaslom nézzétek meg a használtautós hirdetések szövegét. A motorcsere, 2006 -os már volt cserélve blokk, stb, igen sűrűn előfordul.

  • 2011.12.05 21:56:22Dr. Robin Masters

    Amikor ezt az autót tervezték, mármint a külsejét, akkor nem igazán tudták eldönteni, hogy most akkor egy SLR-re hasonlítson, vagy egy Enzo-ra, aztán lett egy fura nem csúnya, de nem is szép design. Kicsit nekem olyan benyomást kelt, főleg az orra, mintha utólag építette volna át egy tuningcég.

  • 2011.12.05 21:56:52nagyiWRX

    Shadowbull
    Mire gondolsz? Ezt csinálom lassan 15 éve
    2 porsche motor van a mühelybe szétszedve, impreza motorokat és váltókat csinálunk meg egyéb német vasakat, gondololom te meg a népitéleten felnőtt szakember lehetsz mi?

  • 2011.12.05 21:58:131kutya

    @nagyi: nem egészen! portás szerencsétlen münchenben az emtekniknél, de mindegy:-DDD

  • 2011.12.05 22:00:03nagyiWRX

    Hát az is egy munka :)

  • 2011.12.05 22:05:01Jamesblond

    A japók most a GTR-rel meg az LFA-val nagyon odacsaptak. Az LFA 10 hengere meg úgy szól, miatta venni fogok jobb hangszórókat.
    BMW hangszórókat fogok venni, bár azt hallottam azok kiolvadnak, meg nem tudják azt a watt mennyiséget leadni, mint amennyit ráírnak a kínaiak.
    Ezek a kínai mérnökök... Jobb volna sörözés meg jódli helyett lemásolnának pl egy Aurist. Vagy egy Libero-t. Japánban az az X5. Még nem tudom LFA-t veszek vagy M3-at. Azt amelyiket adják Frank alapon nulla befizetővel. Ha egyiket sem, akkor tök felesleges gyártani őket.

  • 2011.12.05 22:07:58Shadowbull

    1kutya, ne rontsd a renomemat, en kerlek szepen egy koser vagohidon vagyok portas :)

    sb

  • 2011.12.05 22:10:171kutya

    @Shadowbull: ne haragudj Pistám!:-DDD

  • 2011.12.05 22:10:18Seca81

    Persze, mellettük gurultam el egy Swift GTI-vel :)

  • 2011.12.05 22:10:30pig_debil

    Van ugye a technika, és van a vezertési tudás, és van amikor ezek nem találkoznak...
    [link]

  • 2011.12.05 22:10:39Hondafan

    Élvezem a kommentjeiteket!
    Még egy dízel fanatikusra várok. Addig már tényleg nem kéne lefeküdnünk, nem? :)
    Vagy lehet, hogy a trailer dízel volt és rátolt az M5-re, azért verték le a Subarut? Látta valaki személyesen?

  • 2011.12.05 22:13:36Shadowbull

    "Mire gondolsz?"

    Konkretan a dugasra gondolok, de most nem errol van szo :)

    "2 porsche motor van a mühelybe szétszedve, impreza motorokat és váltókat csinálunk "

    Na, megint egy zsenialis autoszerelo :) Meg vagyunk veletek aldva. Mindent tudtok. Mindent. Azt is amit nem tudtok, meg azt is tudjatok :))

    sb

  • 2011.12.05 22:15:02Seca81

    Érdekes ez a blogmotor. Frissítek, látok egy kommentet melyre reagálok, de mintha visszamentem volna az időben, hisz nem valós időben tette ki a hsz-om, hanem hamarabb :) Ki érti ezt???
    Egyébként Hondafan-nak ment a válasz.

  • 2011.12.05 22:15:17Shadowbull

    Epercsibe

    Az M-es BMWkbe alapbol adnak egy tartalekmotort a csomagtartoban, valamint egy kupont egy masikra. Nem tudtad?

    sb

  • 2011.12.05 22:15:481kutya

    @Shadowbull: de ha megint a dugásra gondolsz, akkor hogy alszik a gyerek?:-DDD

  • 2011.12.05 22:24:16Hondafan

    Ha leolvad a nyári hőségben leolvad a lábamról a ráolvadt M5 kuplung(pedál), vételi ajánlatot teszek a Swift Gti-dre!! Addig turbósítom a Hondát, hogy utolérjelek. Várj már meg egy benzinkútnál! De az útra figyelj, hogy lásd, ha még egy trailer tol egy másik M5-öt, ami épp átugrik egy Sti-t!
    Apámat megkérdem, volt-e olyan haverja, akinek az apja együtt dolgozott valakivel, akinek volt-e autója-e...

  • 2011.12.05 22:24:41nagyiWRX

    Lehet hogy nehéz elhinned vannak akik értenek hozzá, valamelyik héten egy Bentley GT Continental-t hoznak igaz csak szervizre, a ferrariját a tulaj bécsbe viszi (sajna) lehet szerencsénk van igaz a rozsadomb aljában vagyunk......de ha kell egy STI főtengely ej20-as motorba adokneked egyet egy 20-asért Shadowbull :)))

  • 2011.12.05 22:27:31Shadowbull

    "a Nürburgringen füllentenek őrületes köridőket egymásnak. "

    Marmint a japcsik. Publikal rajtuk kivul barki mas koridoket?

    "Az új ideje 7:14"

    Mondja a Toyota. Aztan rajtuk kivul senki sem tudja, milyen konfiguracioban, gumikkal, setuppal futottak az ominozus kort.
    Pont mint a Nissan. Azt sem tudta meg csak megkozeliteni se senki.

    "A motor egy literje 115 lóerőt tol ki, ez rengeteg, pláne egy 5 liter körüli utcai V10-nél."

    Csak a jegyzokonyv kedveert: A Ferrari 126Le/liternel jar.

    "A hűtőket elköltöztették hátra. "

    Egy reszuket. Ha jol lattam, maradt elol is. Egyebkent nem igazan ertem, miert nem csinaltak inkabb kozepmotorosra. Ha mar egyszer nekialltak egy teljesen uj cuccot faragni...

    sb

  • 2011.12.05 22:28:14karikaV43

    Azért ezt a kocsit kár egy Ferrarihoz hasonlítani,főleg azt fikázva.Ebből a hengerűrtartalomból még az NDK-ba is kihozták volna ezt a ló mennyiséget. Értem én,hogy japán autó buzulsz,de valószínű nem véletlenül olcsóbb a németnél a japán autó. Presztizsről nem is szólva.

  • 2011.12.05 22:29:06nagyiWRX

    Hát a honda S2000-ese is 120LE/L

  • 2011.12.05 22:29:15Shadowbull

    "Lehet hogy nehéz elhinned vannak akik értenek hozzá,"

    Amekkora baromsagokat irkalsz, tenyleg nehez elhinnem :)) Es nem csak itt, masutt is lattam mar, csak nem mindig van kedvem belekotni.

    sb

  • 2011.12.05 22:30:50Shadowbull

    karikaV43

    Naja, rendes gyerek ez a Karotta, birom is, egy nagy hibaja van, hogy a japcsi autokra veri. De senki sem tokeletes :))

    sb

  • 2011.12.05 22:33:09nagyiWRX

    Pfűűűű mindegy legalább egy helyen látnám hogy valami szakmai dolgot leirsz de sehol sem látom , legalább javits ki ha valamit rosszul tudok jaaaaaa ahhoz értened kéne, mindegy te vagy az a fajta ügyfél aki megmagyarázza nekem miért jó a 4 évszakos gumi.

  • 2011.12.05 22:36:57Andrew460T

    Ez egy mérnöki műremek, kb. ennyi jutott róla eszembe! Na kb. ez az a kocsi, amiről majd 50 év múlva is az fogják mondani csak, hogy "hűű-haa"!
    Szerintem nagyon szép, különleges formája van, de többnyire a benne lévő technika számít! Aki meg azzal jön, hogy ez csak egy Toyota, az ennyi erővel azt is mondhatná, hogy a Lamborghini meg csak egy Audi, vagy a Ferrari is csak egy Fiat!:) Ez a kocsi meg a "hétköznapi" Lexus-ok közül is kiemelkedik!

  • 2011.12.05 22:39:57ColT

    Huh, nagyon durva.

  • 2011.12.05 22:40:20nagyiWRX

    Azt meg ne is mondjam hogy versenykocsikat is csinálunk igaz ralli 3. osztályba meg amatőrbe , de gondolom azt se hiszed el hogy darabokba hever egy E36 os mert a szilveszter rallira készül , valószinű arról se hallottál hogy a 25-ös motorra miért teszik a 20-as szivosorát, meg ha fingom sincs akkor vajon miért volt a Tajmel kocsija is nálunk M3, mindegy én vagyok a hülye hogy baszódok egy szatóccsal.....SB

  • 2011.12.05 22:40:401116001

    Hehe, Karottával egy gépen repültem haza Frankfurtból. Ahogy elnéztem fárasztó volt az út hazafelé:)

  • 2011.12.05 22:45:47Shadowbull

    nagyiWRX

    Mindenkeppen ezt a "kinek van nagyobb pocse" jatekot akarod jatszani?

    A tobbseg ebbol mar az oviban kinott.

    "egy helyen látnám hogy valami szakmai dolgot leirsz"

    Tessek itt egy szakmai dolog: hulyesegeket beszelsz :)

    sb

  • 2011.12.05 22:45:55Seca81

    Hondafan: :DDD

  • 2011.12.05 22:47:27Shadowbull

    "valószinű arról se hallottál hogy a 25-ös motorra miért teszik a 20-as szivosorát"

    Teljesen igazad van, fogalmam sincs. Most megfogtal. Le vagyok leplezve. Touché.

    sb

  • 2011.12.05 22:48:02nagyiWRX

    Mindegy én vagyok a hülye hogy egy 15 évessel vitázok.

  • 2011.12.05 22:48:21Shadowbull

    "Ez egy mérnöki műremek"

    Ez nagy valoszinuseggel igy van. Kicsit arnyalja a dolgot, hogy a Toyota csinalta, de attol meg lehet.

    sb

  • 2011.12.05 22:55:06MechanicGod

    nofatchx:

    "a lexus sofőrje meghalt, a bmw-ben túlélték. ennyi..."

    1. egy szupersport autó ütközött egy bmw 5ös limuzinnal. Nem egy kategória.
    2. LFA-val nem az év legbiztonságosabb autója díjat akarta elvinni a lexus, remélem ezt te is érzed valamennyire. Ellenben más kategóriában elég jól teljesít.
    3. egy ütközés és annak a kimenetele körülbelül 1000+1 dologtól függ.

    amúgy én is szivesebben ütköznék egy 5ös bömbivel mint egy LFA-val, több szempontból is. De ez - és az egész ki élte túl ki nem -a cikk témáját tekintve rohadtul mindegy.

  • 2011.12.05 22:56:01Shadowbull

    nagyiWRX, na mondok neked valamit, hogy ne csak sirj egesz este: az M5 SMG-je nemhogy szar lenne, hanem eppen az egyik legjobb valto a maga kategoriajaban. A 60ms-os valtasi idejet akkoriban senki sem tudta megkozeliteni, az 599 GTB valtoja tudott 100ms-ot, pedig az nehany evvel kesobbi konstrukcio. Aztan a Ferrari is lenyomta a valtasi idot erre a szinte, jopar evvel kesobb.

    Egy teljesen jol mukodo, megbizhato, robosztus valto volt az SMG.

    sb

  • 2011.12.05 22:56:40SubaruStage2

    Alkatrészt is árultok nagyiWRX?

  • 2011.12.05 22:58:01Shadowbull

    "egy szupersport autó ütközött egy bmw 5ös limuzinnal."

    Harmassal.

    sb

  • 2011.12.05 22:59:08Andrew460T

    Shadowbull:

    Szerintem semmi gond azzal, hogy a Toyota csinálta. Ne a mostani tömegmodellekből induljunk ki!

  • 2011.12.05 23:06:49MechanicGod

    Shadowbull

    "egy szupersport autó ütközött egy bmw 5ös limuzinnal."

    Harmassal.

    sb
    ----------------------------------------------------
    Hupsz, igaz! Valamiért 5ösre emlékeztem.

  • 2011.12.05 23:13:30Schütii

    Egy topicon olvasni Cube-t meg Shadowbullt, valami parádés...:D

  • 2011.12.05 23:19:43nofatchx

    MechanicGod: nem vagyok autóbuzi, de inkább a biztonság, mint a lóerők száma. lfa elvérzett a bmw-vel szemben. szép teljesítmény, amit tud (a cikket is elolvastam, a videót is végignéztem), de ennyi. ha megtehetném sem kellene. hogy akkor mit keresek itt? hát jó kérdés, ide vetett az utam. megláttam ezt a hírt egy másik oldalon reklámozva, és ráböktem.

  • 2011.12.05 23:22:27szilvesztermacska

    Felesleges vitatkozni itt a dolgokrol.
    En abszolut nemet auto parti vagyok, de azert a japok mindenkeppen elismeresre meltoak.
    Az egy dolog, hogy a gyors auto gyartasbol szepen lassan kiiratkoznak, mert mar csak hibrid buzisagokat tudnak gyartani, de azert a GTR meg az LFA szep probalkozas.
    Viszont ezzel szemben europai oldalrol azert tobb minden all hadrendben, amik ezeket hulyere verik. Aventador, F458, Enzo, SLS, R8 GT, McLaren MP4-12, Veyron SS, Zonda R, stb stb... (csak most is kaphato modelleket irtam)
    Ennyi ellen ez a 2 japo probalkozas kevesebb mint fing a szelben. A fenykorszakban ez pont forditva volt. Hat mara igy alakult. Nembaj, lehet venni Nissan Leafet.

  • 2011.12.05 23:24:04mtk001

    Ez nagyon rendben van !

  • 2011.12.05 23:27:38szilvesztermacska

    ***ja mielott nekem estek, tudom, hogy ezeknek az arabol egy egy GTR flottat lehet venni, de most csak arra koncentraltam, hogy az adott gyartoknak mik a csucstermekei. Ebben bizony lemaradtak a japok. Nem tudashiany miatt, hanem egyszeruen igy dontottek.

  • 2011.12.05 23:30:44Shadowbull

    MechanicGodm vegul is lenyegtelen. Amit a balesetrol es az abbol levonhato kovetkeztetesekrol irtal, az teljesen rendben van. Nem jelent semmit.

    sb

  • 2011.12.05 23:35:59Shadowbull

    Andrew460T,

    pusztan annyi lenne a gondolatmenet, hogy akarmilyen eros egy mernokcsapat, ha olyasminek all neki, amit meg sohasem csinalt, akkor jo esellyel talalkozik olyan problemakkal amikkel meg sohasem, es bizony komoly deficit jelentkezik naluk tudas, szakertelem, tapasztalat teren (know-how ha ugy tetszik) azokkal szemben, akik ezt a mufajt mar evtizedek ota uzik.

    Ez nem torvenyszeruseg, csak logikai kovetkeztetes.

    sb

  • 2011.12.05 23:42:13mtk001

    Az N betűt tegyétek már be a címsorba !!!

  • 2011.12.05 23:47:22F1DO

    Az agyam eláll, igaz késő van, de elég ovisan átlátszó, hát tényleg van akinek nem esik le a címsor nem-elírása??? Egyébként hol lenne a cikkben elefánt? Egyáltalán hogyan jönne ide, mire lehetne akár átvitt értelemben is ráhúzni. LFA-t! Nekem! :-)

  • 2011.12.05 23:52:29nofatchx

    elefát = lfa-t
    nem vágjátok???
    nem hát, ez látszik a kommentekből...

  • 2011.12.05 23:57:05nofatchx

    F1DO: elefánt a porcelánboltban = brutális autó a törékeny kacatok között

    például...

  • 2011.12.05 23:58:58nofatchx

    jót szórakoztam a cikken, annak ellenére, hogy nemigazán érdekelnek az autók. grat!

  • 2011.12.06 00:00:30pia causa

    Nagyon adja! Dízel nincs belőle? Ezek a szar benzinesek csak pörögnek, nem mennek sehova...

  • 2011.12.06 00:25:19Buntmetall

    Mi az az elefát??? A porcelánbóóótba??? Hóóóóól?

  • 2011.12.06 00:33:07Perillustris

    @Buntmetall: Ne égesd már magad te is!

  • 2011.12.06 02:45:59Kopi3.14

    Jó, hogy nem egyből Kama3-at a bótba.

    Csak az utolsó oldalhoz jutottam hozzá, pár mókás komment ide is jutott, köszönöm a fő autószerelőnek. :)

  • 2011.12.06 05:28:12megszaLott

    Ebben az esetben inkább hiszek a Top Gear-nek mint Karottának. Ez közel sem a legfaszább autó. Esetleg egy japóimádónak, és akkor is csak a legfaszább japán autó. Sehol sem hallani róla, semmi sikere nincs, és steril mint egy szívműtét.
    Bármelyik kigyulladós olasz csoda jobban kéne mint ez.

  • 2011.12.06 05:51:54megszaLott

    nagyiWRX

    25-ös szívósort szokás tenni a 28-asra, nem 20-ast a 25-ösre. Láttál te már 20-as szívósort 25-ös mellett?
    Én már láttam, pedig nem vagyok inas egy szervízben sem :P

  • 2011.12.06 07:42:50fujita

    deja vu.. itt is látszik néhány részlet :(
    [link]

  • 2011.12.06 08:06:14laeddis

    Nincs a japánoknál perverzebb népség...

  • 2011.12.06 08:12:56autoitalia

    Elnyelte a hozzászólásom a blogmotor, már megint...

  • 2011.12.06 08:17:00autoitalia

    Mindegy, jó anyag, szép mérnöki munka.
    A hozzászólásokon sírva röhögtem. Nekem már ott vége volt, hogy M5-re vonóhorgot tesz. Ha annyi autót hozok be, veszek trailert. Ha van M5-re, vagy bármi hasonlóra pénz, egy komolyabb trailer is aprópénz.
    Amúgy tiszta óvodás szint. Az én apukám kocsija 200-al megy! Az én apukámé meg 250-el! Menjetek vissza matchboxozni.
    Én meg lemegyek, bezörgetem a turbódízel Tipot, aztán nézhettek amikor mindenkit letolok az autópályán...

  • 2011.12.06 08:58:36victor vacendak

    Normális utcai autó a közelében sincs (ez sem normális utcai autó, a normális LFA sokkal hátrább van a Nordschleife listáján)? Aztán az ACR Viper mennyit ment, he? Arról nem is beszélve, hogy a másik amerikai a ZR-1 mindenféle Nürburgring-csomag nélkül 4-ed ennyiért alig 5 másodperccel lassabb...

  • 2011.12.06 09:08:30sefer_k

    "Egyszer nagybátyám M5-ösével hazafele úgy gyorsultunk le egy Impreza STi-t, hogy hátul fent volt a tréler, rajta egy X6-ossal."
    Ezen igen jót mosolyogtam. :) Számoljunk egy kicsit. Tegyük fel, hogy egy E60-as M5-ről van szó. Az menetkészen az adatok szerint 1830kg. Csapjunk hozzá egy pehelykönnyű trélert, ami legyen mondjuk 140kg (ennél ugye nyilán több) és tegyünk rá egy X6-ost a maga 2380kg-jával. ez így összesen 4350kg. erre jut ugye az M5-ös 507 lóereje. tehát 8,58 kg jut egy lóerőre. És ezzel szemben van az Impreza (2011-es) a maga 1505kg önsúlyával. menetkészen legyen mondjuk 1700kg. Ehhez társul 300 ló. Szóval az imprezában 5,7kg jut egy lóra. Legalábbis a matematika jelen állása szerint. De persze a BMW-kre a matematika és fizika törvénye nyilván nem érvényesek... Szóval egészen biztos legyorsulta a tréleres M5-ös a szólóban közlekedő imprezát... Hát persze...

  • 2011.12.06 09:25:46gg46

    Most komolyan! Ennyi általános iskolás jár ide hozzászólni? Kb. a 2. hozzászólás után lehet látni, hogy CubE-nak BMW komplexusa van és ironizál. Az meg külön szórakoztató, amikor az új emberkék bepróbálkoznak Shadow-nál :D

  • 2011.12.06 10:23:34eko

    gg46:
    Ráadásul tényleg nulla tudással. Csak azért mert látott már motort szétszedve.
    Persze az orra nyoma még mindig ott van a kirakatüvegen.

  • 2011.12.06 10:59:32Fan....

    és miért gondoljátok, hogy az impreza sofőrjét érdekelte egy traileres autó? Az nem volt a hozzászólásban, hogy versenyezni is akart.

  • 2011.12.06 11:21:40morcosboci

    shadowbull- ha tényleg akkora szakember vagy amekkorának tartod magad akkor ideje lenne egy kis szakmai alázattal is kiegészíteni a repertoárodat mert bárki készít egy zseniális terméket azt illik elismerni. Tudom, hogy nálad is hat a BMW gőg de akkor is.

  • 2011.12.06 11:43:52sunblind

    Szerintem ez az LFA simán randa. De nem úgy, mint egy trágyásszekér, hanem mint egy Veyron. Funkcionálisan randa. Merhogy a teljesítmény kb ennyi kecsességet engedélyez. Persze azér jó, meg minden.
    Amúgy az Orion tévé távirányítója a jó és a Videotoné köcsög. A szivárványos guppi klassz, az aranyhal egy szar. A Barum gumi gyökér, a Sava az isten.
    Ja, és el van írva a cím.

  • 2011.12.06 11:55:27СubE

    sefer_k

    Hiába próbálod kiforgatni a szavaimat. Ezek csak számok. Nem számoltad hozzá, hogy az M5 légellenállása alacsonyabb, mint bármelyik sorozatban gyártott autóé. A másik, hogy nem tejesen gyári M5-ösről van szó. Ültetve van és 22 colos krómfelniket kapott, emiatt 2mp-el jobban gyorsul. Van még az ismerősi körömben egy fehér Passat kombi is, 20 colos audi felnikkel, peres gumikkal. Abban egy 1.9-es TDi motor van és a tulaj Mitsubishi Evokat nyom le vele a gyorsulási versenyeken.

    morcosboci

    Mit kellene elismerni? Az olvadós kuplungot a GT-R-ben vagy azt, hogy az LFA-t még egy 1.4es benzines golf is megveri pályán? Nehogy már elhidd a köridőket amiket hazudoznak. Ki hozta nyilvánosságra ezeket az időket? Ők maguk. A japán egy tipikus hazudozó népség. Ki tudja miféle beállításokkal, gumikkal, motorral futották meg ezeket a nem létező időket. Lehet, hogy a GT-R külső alatt valójában egy BMW M5-ös volt elrejtve.

  • 2011.12.06 12:11:43Shadowbull

    morcosboci

    höhö. aruld mar el, hogy en megis mekkora szakembernek tartom magam? :)

    Az elismeresrol meg annyit, hogy ami jo azt minden tovabbi nelkul elismerem. Azt a jogot meg hadd tartsam meg magamnak, hogy egy-ket dologgal kapcsolatban ketsegeim legyenek.

    sb

  • 2011.12.06 12:15:23Shadowbull

    CubE, mindenki tudja, hogy a GT-R koridejen csak az javitott legalabb 15 masodpercet, hogy Mizuno szan rafestetett egy BMW-jelet az autora.
    Azonkivul a tesztpilota eredeti BMW poloban vezetett, ez megint jelentett legalabb 5 masodpercet.

    sb

  • 2011.12.06 14:39:10victor vacendak

    Azokkal a köridőkkel, melyekhez nincs videó, nem is érdemes foglalkozni. Az LF-A-sok csináltak videót, de pl. az agyon ahnározott GT-R-hez nem. Ezért hajlok arra, hogy a németek 7-negyvenes ideje a reális, nem a 7-huszonvalahány, amit a japcsik kamuznak...

    "Passat kombi is, 20 colos audi felnikkel, peres gumikkal. Abban egy 1.9-es TDi motor van és a tulaj Mitsubishi Evokat nyom le vele a gyorsulási versenyeken."

    Ez érdekes, a gyári tizenegyes gyorulás gondolom itt is a légellenállástól lesz négy körüli...

  • 2011.12.06 15:06:06Son of White Horse

    Vazze! Te Schmidt Pál nyomdokaiba léptél vagy csak bevetted a fogalmazásgátlót?

    Elefát a porcelánboltba!

  • 2011.12.06 15:24:24СubE

    victor vacendak

    Nem. A légellenállásnak semmi köze ehhez. A koromfelhőtől amit a passat ereget nem látnak semmit a másik pályán, emiatt szinte bármilyen autót képes lenyomni, csak jól kell rajtolni.

    A köridőkben egyetértünk. Én csak azt hiszem el amiről láttam videót. Ha a BMW megy egy kört azt 29 HD kamera veszi általában és több közjegyző is jelen van. Ezen kívül független szerelők ellenőrzik az autót minden kör után, nehogy valaki japánnak képzelje magát a németeknél és megváltoztasson valamit. Amennyire tudom a Lexus csak egyszer járt a ringen, de amikor egy körön belül kétszer ment el mellette ugyanaz a BMW M3-as, kifordultak az első kijáratnál és hazamentek. Az az idő egyértelműen kamu. A GT-R ideje pedig csak akkor lehet valós, ha a Porsche és a BMW mögött van, ha ezektől jobb, lehet gyanakodni a csalásra.

  • 2011.12.06 15:38:19Nincsis

    "a lexus sofőrje meghalt, a bmw-ben túlélték. ennyi..." - ott a pont... ;-))

  • 2011.12.06 17:33:04Seca81

    Shadowbull: 'pusztan annyi lenne a gondolatmenet, hogy akarmilyen eros egy mernokcsapat, ha olyasminek all neki, amit meg sohasem csinalt, akkor jo esellyel talalkozik olyan problemakkal amikkel meg sohasem, es bizony komoly deficit jelentkezik naluk tudas, szakertelem, tapasztalat teren (know-how ha ugy tetszik) azokkal szemben, akik ezt a mufajt mar evtizedek ota uzik.'

    Ezzel nem teljesen értek egyet. Mintha azt venném ki a szavaidból, hogy a Toyota soha az életben nem csinált sportautót. Lehet, hogy nincs több évtizedes tapasztalatuk, főleg, hogy az utóbbi időben hanyagolták is a sportos vonalat, de azért meg lehet említeni 1-2 típust melyekkel pl a versenysportokban is jeleskedtek.


    'Azt a jogot meg hadd tartsam meg magamnak, hogy egy-ket dologgal kapcsolatban ketsegeim legyenek.'

    Ez teljesen rendben van, de ez nem jelenti azt, hogy mindig igazad is lesz.

  • 2011.12.06 19:44:30_____________

    "Hírek
    Elefát a porcelánboltba!
    Nissan - Japán"

    Ezt nem kellene javítani pl: Toyota(vagy Lexus) - Japán"-ra...?
    Épp csak kérdem.

  • 2011.12.06 20:35:32Warhog

    Nem szabad a crash videón is azt mondta a német paraszt hogy nissan lexus! És ők gyártják a BMW-t tehát mindent jobban tudnak és igazuk van! XD

  • 2011.12.06 22:01:19Wari

    Megnéztem egy Wartburg EVO Rallye videót,és tényleg nagyon hasonló a motorhang -). A leírásból azt hittem ez valami pihekönnyű autó,erre másfél tonna a súlya! Nekem is a Porsche a kedvencem,de nem ugranék fejest a kútba a bánatomban,ha egy hétre megkapnám. Persze ha lehet nyáron,mert ebben a hidegben egy jót nem lehetne vele hajlítani a ringen -D.

  • 2011.12.06 22:04:09Shadowbull

    "azért meg lehet említeni 1-2 típust melyekkel pl a versenysportokban is jeleskedtek. "

    Na akkor emlitsunk. Nem vagyok nagy Toyota-tudor, nekem az utolso igazi sportkocsijukra a Supra remlik. Ami egy kivalo auto volt a maga idejeben, de annak mar majdnem 20 eve.

    Nagyfordulatu V10-es, kompozit karosszeriaval nem remlik sehonnan sem toluk.

    "de ez nem jelenti azt, hogy mindig igazad is lesz."

    Szerintem sem jelenti azt.

    sb

  • 2011.12.06 22:20:55Hondafan

    Soxor esett rosszul, hogy Civic, Accord, stb. vonatkozásban megindult a németesek hányás hadjárata. Most megnyugodtam. Ha a Lexus egy csúcsgépe sem jó, akkor tényleg nem a gépekben van a hiba, szerintem.
    Mindenesetre, közeleg a Karácsony. Kívánom mindannyiótoknak, olyan autó kulcsa lehessen a fa alatt, amilyenre vágytok!
    Én maradok a jól bevált 7 személyes Hondámnál. Még mindig öröm vele bandukolni, 300 000 km felé is. Benzin, olaj, gumik, lengéscsillapító, rendszeres szervizek apróságai (szűrők, stb). Na, ezt is kívánom Nektek, a kívánt autókkal!
    Áldásom Rátok!

  • 2011.12.06 23:33:10Seca81

    sb: Én sem vagyok Toyota tudor. Celica rémlik?
    A Supra gyártása 99-ban állt le. Azért az nem 20 év...

    De valóban, konkrétan V10-est kompozittal én sem tudok mondani a Toyotától.

    Ettől függetlenül nekem úgy jött le a mondandód, mintha eleve halott ötletnek könyvelnéd el - egy kimondottan egyen autókat gyártó vállalat próbálkozását - az általuk még csak újonnan bevezetett technológiai irányt. Valahol el kell kezdeni nem igaz?

    Deja vu-m van, annno a GT-R-nél is jöttek a kommentek - nem konkrétan tőled - h a Nissan maradjon meg abban a kategóriákban ahol jó, fölösleges próbálkozni sport vonalon, hisz abban nincs tapasztalata. De azért valljuk be, a GT-R-t ill akár a 350/370Z-t nem nevezném gyenge próbálkozásnak.

    Visszakanyarodva a Toyotához, pl az Audinak az R8 előtt volt tapasztalata sportkocsiban V10-zel? Nem vagyok Audi tudós, de úgy emlékszem h ők sem ontották magukból a sportkocsikat a TT és az R8 előtt... Azért cáfolj meg, hátha rosszul tudom. És mégis, az R8 egy brutális vadállat, technikai műremek.

    Kérlek, nyitottabban Sb, a beskatulyázás nem jó dolog.

  • 2011.12.07 13:45:06migus

    Zseniális a cím, de a szövegben elhullajtott hibák miatt alig jöttem rá!

  • 2011.12.07 18:48:03Shadowbull

    A Supra Mark IV asszem 92-ben kerult piacra, a fejleszteset valamikor 3-4 evvel elotte kezdhettek, azaz tobb 20 eves a konstrukcio.

    "Valahol el kell kezdeni nem igaz?"

    Persze, nincs is ezzel baj. Nekem akkor huzodik fel a szemoldokom, amikor az elso ilyen probalkozast egybol a legjobbkent aposztrofalunk, ahogy a cikk is sugallta.

    Az IS-F ugrik be, amig fejlesztettek, maga a Toyota is M3-killerkent emlegette. Hat latjuk mi lett belole.

    "a beskatulyázás nem jó dolog."

    De en szeretek skatulyazni, meg szubjektiv lenni :)

    sb

  • 2011.12.07 19:41:31Seca81

    Sb: Szeretsz bizony, ezt már észrevettük :)

    Megkockáztatom ezt a kijelentést, de úgy gondolom h a kommentelők közül nem sokan értenek igazán a témához (magamat is ideértve), ezért mivel nem szakmai szemmel nézzük a dolgot, a véleményünk innentől kezdve irreleváns...

    Köridő rekordokkal és jó marketinggel eladott autóról sztem hülyeség elsőre kijelenteni h a leges-legjobb...

  • 2011.12.07 21:00:26به الجزيرة العربية

    Kell!

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

KeresésKeresés

IndapassIndapass