Beárazta a 4C-t az Alfa

2011.12.19. 05:59

Elárulta végre a nagy érdeklődéssel követett 4C árát az Alfa Romeo.

Az új 4C a 2011-es Genfi Autószalon egyik sztárja volt, de legutóbb még csak találgatni tudtunk az árát illetően. Ahogy az most kiderült: 45 ezer eurós (13,7 millió forintos) áron, a jövő évben érkezik a kereskedésekhez. A tervezett darabszám jócskán túllépi majd a korábban híresztelt néhány százat, hiszen az 18 ezer.

Kezdetben csak a Giulietta négyhengeres, 1750-es turbómotorjával szerelt, 230 lóerő fölé húzott változat jön, de Alfa jelenleg két másik variánson is dolgozik, melyből az egyikről úgy hírlik, egy 300 lóerőnél erősebb változat lesz.

A 4C a 2012-ben már kapható lesz Európában, míg az észak-amerikai piacra csak egy évvel később ér majd.