Elkészült az új Mondeo, az egész világnak

2012.01.09. 17:58

A Ford ésszerűsít: két, azonos kategóriába eső modellt vált le eggyel, az európai Mondeo átdolgozott változatával. Ugyanaz játszódik le most a középkategóriában, mint korábban a Fiesta, a Focus, vagy a Kuga esetében, az egységesítéstől jelentős költségcsökkentést vár a cég, nem is alaptalanul.

Évekkel ezelőtt döbbenten néztük, ahogy egyszerre fejleszti ki a Ford az európai Mondeót, és az amerikai Fusiont, amely lényegében a Mazda 6 első generációjának átszabott változata volt. A két autó méretben, árban és képességekben is csaknem ugyanazt tudta, mégsem egyezett meg egyetlen csavarjuk sem. Ezt a furcsa állapotot számolják fel most az új Mondeóval, amelyet Észak-Amerikában ugyan Fusionként forgalmaznak továbbra is, de már azonos formában és csaknem egyforma műszaki tartalommal. Ez persze az amerikaiaknak lesz nagy váltás, hiszen a típus a leköszönő Mondeón alapszik – annak lényegében alig felújított változata az egységes orr-résszel, amellyel a Focuson találkozhattunk korábban.


Az új típusnak egyelőre csak az amerikai változatát mutatták be, amely elsősorban motorválasztékát tekintve tér el az európai kiviteltől. Természetesen nyoma sincs dízelmotoronak, viszont a nálunk is jól ismert 1,6 literes 180 lóerős és 2 literes 240 lóerős Ecoboost turbómotorok mellett lesz egy 2,5 literes szívómotoros alapváltozat 170 lóerővel, valemint egy hibrid kivitel kétliteres, Atkinson ciklus szerint működő benzinmotorral. V6-os kivitel nem lesz – ehelyett érkezik az erősebbik turbós változat – amelyet összkerék-hajtással is párosíthatnak.

A Ford érdekes módon nem sieti el az egységes Mondeo/Fusion piaci bevezetését. Bár a világpremierre Detroitban már sor került, a forgalmazás csak 2012 vége felé indul Észak-Amerikában, és 2013 elején a világ más részein. Így nyilván még sokat hallunk az egyéb részletekről – így az európai kínálat részleteiről – mielőtt élőben is találkozhatnánk a típussal.