Autók is indulhatnak az olimpián?

2012.01.17. 06:10

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság határozott: felvette az elismert sportszövetségek közé az FIA-t, amely az autósport elsőszámú szervezője világszerte. Ezzel megnyílt annak a lehetősége, hogy az autóversenyzés is az olimpiai számok közé kerüljön.

Ennek kapcsán érdemes megemlékezni róla, hogy egy alkalommal már rendeztek autóversenyt az ötkarikás játékokon: 1900-ban, a Párizsi Olimpián demonstrációs jelleggel részt vehettek az autóversenyzők. A dolognak azonban nem lett folytatása, ahogy egyelőre egyetlen olyan sportág sem került az olimpiai számok közé, amelyben gépjárművek szerepelnének. Ez a korlát persze nincs kőbe vésve, hiszen a lövészetben vagy a vitorlázásban hasonlóan komplikált eszközökkel folyik a verseny, és nem csak az autóversenyzés, de a motorcsónak-versenyzés és a motorkerékpár-versenyzés olimpiai bevezetésének is akadnak támogatói.

A NOB persze sokkal több sportág nemzetközi szervezetét ismeri el, mint ahányat felvett az olimpiai számok közé, de az elismerés az első kötelező lépés: csak ezek után indulhat meg a lobbizás azért, hogy a világ legjobb pilótái egyszer az olimpiai bajnoki címért is versenghessenek.