Pokolian erős lett a Panamera

2012.02.04. 18:44

Egy pokolian erős, 700 lóerős változattal rukkolt elő a német Edo nevű tuningcég a Panamera Turbo S-hez. A komoly módosításokon átesett modell teljesítménye még így is elmarad a cég korábban bemutatott 750 lóerős, Moby Dick névre keresztelt Panamerájától.

A csomag alig érinti a megjelenését. Amellett, hogy a Panamera új, 22 colos felniszettet és egyedi matricázás kapott, mindössze kisebb változtatások érték a belteret. Az utastér személyre szabható, a vevő egyedi igényei szerint kérhető többek közt a bőrözés.

Az Edo Panamerája ellenben egy komoly technikai fejlesztésen esett át. Egy teljesen új, rozsdamentes acélból készült kipufogórendszert kapott, lecserélték rajta a légszűrőket, átprogramozták a motorvezérlést és turbófeltöltőket szereltek bele, mindemellett pedig 30 milliméterrel ültették lejjebb a karosszériát.

A fejlesztések eredményeként az alapból 500 lóerős, 4,2 literes V8-as teljesítménye 700 lóerőre nőtt, maximális nyomatéka pedig 880 Nm lett. Végsebessége 340 kilométer/óra, ez azonban egy limitált határ, nem az autó valós korlátja.