Az AMG nem megy a BMW után

2012.02.08. 13:08

Régi kérdés, hogy sportos autóban van-e helye dízelmotornak. A BMW már letette a voksát az M550d-vel, de úgy néz ki, a Mercedes tuningrészlegénél másként gondolkodnak.

Az AMG igazgatója, Ola Källenius beszélt arról egy interjú során, hogy hogyan vélekednek a cégnél a sportos dízelmotorokról. „A benzinmotorok egyértelmű előnyben vannak, hangban, súlyban, elérhető fordulatszámban és reakcióban egyaránt.” – mondta a szakember, majd hozzátette, egyelőre elégedettek az új fejlesztésű 5,5 literes ikerturbós V8-assal, amely a közvetlen befecskendezés révén viszonylag jól fogyaszt.

Egy ilyen kijelentést persze érdemes kritikával fogadni: ha a BMW háromturbós dízele sikeresebb lesz, mint azt a Mercedesnél jelenleg gondolják, akkor könnyen megváltozhat az AMG álláspontja is, azaz Källenius szavai csak annyit jelentenek, hogy Stuttgartban egyelőre kivárásra játszanak dízel-témában.