Még durvább Audi TT jön

2012.02.10. 12:09

Aki azt hitte, hogy a TT RS-nél megállnak az Audi tervezői, nem is tévedhetett volna nagyobbat. A 2,5 literes, öthengeres turbómotorban még volt némi tartalék, és ezt meg is próbálják kiaknázni a gyári mérnökök.

Az új modellváltozat a TT RS Plus nevet kapta, ami egész jól ki is fejezi a fejlesztések lényegét. Az öthengeres motor teljesítményét 360 lóerőre növelték néhány kisebb beavatkozással: igazítottak a szívórendszer kialakításán, és valamelyest növelték a turbónyomást. Húsz lóerő többlet ezen a szinten elvben nem jelent érezhető változást, és a gép tömege sem változott – maradt 1,45 tonna – ennek ellenére az autó gyorsulási adatai észrevehetően javultak. A korábbi csúcsmodell 4,6 másodperc alatt gyorsul százra, a Plus ugyanezt 4,1 másodperc alatt tudja dupla kuplungos, 4,3 alatt manuális váltóval, ami alighanem elsősorban az opcióként elérhető rajtelektronikának köszönhető. A sima RS esetében a 280 km/h-ra átállított sebességkorlátozót még külön kérni kellett, itt azonban az alapfelszereltség része.


A Plus nem csak motorteljesítményben igyekszik felülmúlni gyengébb testvérét: még keményebb futómű került alá, 19 hüvelykes, fekete-vörös felnikkel. Ugyan szintén extraként, de mágneses elven változtatható karakterű, aktív lengéscsillapítók is vásárolhatók lesznek az autóhoz. A fékrendszert változatlanul vették át a mezei RS-ből, ami csak arra bizonyíték, hogy a rendszer bőséges tartalékkal rendelkezik.

A TT-kínálat új csúcsmodelljét a többi változathoz hasonlóan Győrben gyártják majd. A premiert Genfben tartják márciusban, a gyártás pedig áprilisban indul. Németországban az alapkivitel kézi váltóval és kupékarosszériával 60 650 euróba kerül majd.