Tesla: sportkocsi helyett óriástojás

2012.02.10. 16:09

A Teslának jóval komolyabb tervei voltak, mint az akkumulátoros Lotus Elise, és mostanra ezek kezdenek is beérni. Az első lépés a valódi autógyártóvá válás útján a Model S volt, de a sportos négyajtós még mindig csak egy szűk réteg kiszolgálására alkalmas. A vadiúj Model X azonban akár első autónak is alkalmas lehet, feltéve, hogy nem akarunk vele nagyon messzire menni.

Itt is visszaköszönnek a Model S formái, de a Model X jóval magasabb, masszívabb jelenség, nyoma sincs a kisebb típus könnyed eleganciájának. Cserébe, ha szűkösen is, de akár hat fő is elfér a legnagyobb Tesla gyomrában. A hátsó ülésekre való bejutás problémáját is sajátosan oldották meg a tervezők, két hatalmas sirályszárny-ajtót terveztek a gépre, így akár állva is meg lehet közelíteni a harmadik üléssort. Azt persze nem tudjuk, hogy ez a viszonylag drága és szokatlan megoldás marad-e a szériagyártmányon – az 50 ezer dolláros ár és a méregdrága elektromos hajtás mellett nem biztos, hogy ilyen különlegességek is beleférnek a konstrukcióba.

A hajtásrendszer lényegében azonos a Model S-ben használt, kétmotoros megoldással, ami a nagyobb tömeg ellenére is félelmetes dinamikát biztosít az új Teslának. Az összkerék-hajtású villanyautóval akár 4,5 másodperc alatt is elérhető a 100 km/h-s tempó. Az autó nagyobb tömege miatt persze kisebb a hatótávolság. Az alapmodell hatótávolságával, amelybe a Model S 40 kWh-s akkucsomagja kerül, nem is dicsekszik a Tesla, de a tervek szerint a Model X felárért kapható lesz 60 vagy 85 kWh-s akkucsomaggal is. Ez utóbbival a hatótávolság állítólag akár 480 km is lehet, bár az Észak-Amerikában jellemző távolságok mellett hosszabb utazáshoz ez is elég kevésnek tűnik.

A Model X alapváltozatának ára 57 400 dollár – napi árfolyamon számolva kb. 12,8 millió forint – lesz, de a legnagyobb akkumulátorral 90 ezer dollárra, azaz bő húszmillió forintra nő a kifizetendő összeg. A tervek szerint a Model X-et 2013 vége felé kezdenék gyártani, és az első példányokat 2014 elején szállítanák le a tulajdonosoknak. Előleget azonban már a mai naptól elfogadnak az új modellre.