Valaki egy jó dízel-Maseratit?

2012.02.16. 06:11

A Fiat csoport egy kicsivel több autómárkát üzemeltet, mint amennyire feltétlen szükség lenne, így óhatatlanul vannak áldozatok. Ha nem is abban az értelemben, hogy egy márka megszűnne, de kénytelenek egy-egy márka szerepét megváltoztatni, hogy működjön a rendszer. Most a Maserati következik, ahol kénytelenek felrúgni néhány régi tradíciót.

Az egyik ilyen, hogy néhány éven belül megjelenhet az első dízelmotoros Maserati modell. A Fiat tervei szerint ugyanis a Quattroporte két utódjának az Audi, a BMW, a Mercedes és a Jaguar típusaival kell majd versenyeznie, ez pedig elképzelhetetlen dízelmotor nélkül, hisz ma már a luxuslimuzinok többségét is ilyennel vásárolják. Az elmúlt években már több nagy nevű márka is meglépte ugyanezt: egyebek közt a Jaguar és a Porsche is bemutatta saját dízel-modelljeit, és egyelőre úgy tűnik, ezzel nem veszítettek sokat a presztízsükből, viszont az eladások igazolták a dízel-modell hasznát.

A Fiatnak persze megfelelő motorra van szüksége, hisz a négyhengeres Maserati tényleg elképzelhetetlen – legalábbis egyelőre –de szerencsére akad egy 3 literes V6-os a fejlesztések között, amelyből állítólag gond nélkül kihajtható 300 lóerő és 650-700 Nm csúcsnyomaték. Ettől azonban még fura a gondolat, hogy a jövő Maseratijai hidegen traktorhangon kerregnek majd. Ideje hozzászoknunk.