Jön a családi sport-Mercedes?

2012.02.23. 11:56

A CLS révén a Mercedes volt a négyajtós kupék egyik úttörője. A szuperlapos szedán második generációja azonban sokat puhult: már van benne hely hátul, és a csomagtartó is használható. Most azonban olyan gépen dolgozik az AMG – legalábbis a nyilvánosságra került szabadalmi vázlatok alapján – amely azokat is kielégíti, akiknek nagyon hiányzott a száguldás közbeni kuporgás.

A rajzok alapján egyértelmű, hogy az alap az SLS: minden stimmel, még a felfelé nyíló ajtók is, a különbség az a durván harminc centis toldás, amely a hátsó tengely elé került. Ide a Mazda RX-8 stílusában hátrafelé nyíló félajtók kerültek. Így könnyen elérhető a két plusz kagylóülés. Hátsó lábtér persze nyomokban sem fedezhető fel, de nincs is rá nagy szükség: akit meghívnak egy száguldásra a hátsó ülésre, és lelkesedik az ilyesmiért, valahogy majd csak begyömöszöli magát, hétköznapi használatra meg amúgy sem alkalmas az SLS, nem hogy négy, de két személy számára sem.

Egyelőre nem tudni, hogy csupán egy kósza ötletről van-e szó, amelyet az ajtók sajátos elrendezése miatt védetett le a Mercedes, vagy valóban dolgoznak-e egy négyajtós SLS változaton, de ha ez utóbbi az igazság, akkor egyértelműen a Mercedesé lehet a legbrutálisabb négyajtós sportgép a piacon.