Megmutatták az Audi nyerő szörnyetegét

2012.03.01. 11:38 - Hírszerkesztő

Az Audi több mint tíz éve uralja a Le Mans-i 24 órás mezőnyét, és úgy néz ki, egyelőre nem is szeretnék, ha ez változna. Ezért most elkészítették az R18 új változatát, az e-Tront, amelybe a dízelmotor mellett egyfajta hibrid hajtás is került.

Az R18 eddig sem a szépségéről volt híres, és az új változat, ha lehet, még zavarosabb jelenség – ami persze elsősorban az új festésnek köszönhető. Ha vannak is aerodinamikai változtatások a tavalyi modellhez képest, nem jelentősek – ami más lett, az a hajtásrendszer. A bevált, nagyjából 510 lóerős, V6-os turbódízel versenymotor mellett egy lendkerekes KERS rendszert is beépítettek, hasonlót ahhoz, amelyet a Williams fejlesztett a Porsche 911 GT3-as számára. A különbség annyi, hogy az Audi rendszere nem tudja csak villamos üzemben hajtani az autót. Az új rendszer egyébként az összkerékhajtás imitációjaként is szolgál, hisz a villanymotor a két első kerékre dolgozik – így az e-Tronra joggal kerülhetett fel a Quattro felirat. Így a Toyotához hasonlóan az Audi is vegyes hajtással indul Le Mansban, ami nagy valószínűséggel ahhoz vezet, hogy a 2012-es győztes már hibrid versenygép lesz.

A hibrid rendszerhez kapcsolódóan új, szénszálas házú sebességváltót is fejlesztettek az R18-hoz, először a hosszú távú sportkocsiversenyek történetében. Az Audi azonban biztonsági játékot játszik: indítanak egy R18 Ultra nevű autót is, amely lényegében azonos az e-Tronnal, kivéve, hogy ebbe az autóba nem kerül be a KERS, azaz ha az új készülék mégsem bizonyulna elég megbízhatónak, még mindig nyitva hagyják a lehetőséget a győzelem megszerzésére.


h i r d e t é s

KeresésKeresés

IndapassIndapass

Totalcar áruház

gyújtógyertya
SUZUKI CARRY 0.8 Dobozos 1980-1985
960 Ft
hosszbordás szíj
SUZUKI CARRY 1.3 Dobozos 1999-2013
1810 Ft
További termékek »

Totalcar Magazine

Replacing the computer for €1000? No way!
The issue itself was no biggie except that it cost some €1500 to fix. And that’s not all: the car proved to be a minefield as we progressed. Hear the latest story from our pro in electronics.