Az NSX visszatért, a CR-V újjászületett

2012.03.06. 17:13

Nem volt nehéz észrevenni – és helyi informátoraink is elárulták – hogy a kiállított NSX, amelyet még tanulmányként prezentáltak, valójában már 90 százalékban végleges és kész. Formailag és műszakilag is, ráadásul már azt is tudjuk, hogy a középen elhelyezett, V6-os benzinmotort egy villanymotor támogatja majd és megkapja a Honda négykerék-hajtását (Sport Hybrid SH-AWD).

A forma mindenképpen ütős, letisztult, és olyan, amilyennek az NSX utódot 2012-ben elképzeljük. Igaz ugyan, hogy az orra mellé le tudunk úgy guggolni, hogy meglássuk benne az Audi R8-at, de ettől még nem megy el a kedvünk tőle.

Itt volt az új CR-V is, amelyre szintén ráhúzták a tanulmány jelzőt, de felesleges volt. Ez az új CR-V, de sajnos annyira lefóliázták, hogy esélyünk sem volt benézni. Az ajtók pedig fixen zárva voltak. Minden irányban megnőtt, az orra igyekszik igazodni a Honda-jelenlegi arculatába. Szemmel láthatóan nagyobb lett, ránézésre túlnőtt az X3-mas BMW-n is.

Természetesen nem maradhatott ki a kötelező sport-villanyautó sem (úgy látszik, ez lett az idei autószalon divatja): az EV-STER kisautó hipermodern, de a valóságtól annyira nem rugaszkodott el, hogy ne lehetne bármikor piacra dobni. Kis, 70 lóerős villanymotorjával 160 km/órás sebességet tud elérni, hatvanas tempóra 5 másodperc alatt gyorsul.

De először jöjjön az NSX. Könyörgünk!