2012.03.07. 16:15

A Renault egyértelműen az elektromos autók mellett tette le a garast – ennek a legújabb bizonyítéka a Zoe, az első, a kezdetektől elektromos üzemre tervezett szériamodelljük. A villanyautók legrosszabb tulajdonságait megpróbálták kiküszöbölni a francia tervezők, felemás eredménnyel.

A Zoe korábban már látható volt, mint tanulmányautó, de így is meglepő, hogy mennyire nem változott semmit. A szitakötő-hűtőmaszk, a tömör hatást keltő, kellemes arányú forma mind megmaradt, legfeljebb néhány részleten igazítottak a tervezők. Az új Renault kisautó benzinesnek is kifejezetten vonzó volna, de jelenleg úgy néz ki, csak elektromos változat készül, méghozzá a franciáktól megszokott módon egész elfogadható áron. A 17 500 euró, azaz 5,17 millió forint persze nem kevés egy kiskocsiért, de a vetélytársakhoz képes a Zoe még mindig féláron kapható.

Ez úgy lehetséges, hogy az akkumulátort nem vehetjük meg hozzá, azért bérleti díjat kell fizetni. Az alap-előfizetés havi 79 euró, ez három évre szól, évi 12 500 kilométeres maximális futásteljesítménnyel. Az átszámítva bő 23 ezer forintos havi költségre jön rá még az áram költsége – bár ez azért messze nem annyi, mint ha a benzinkútnál tankolnánk – így azonban a Zoe üzemeltetése már semmivel sem olcsóbb, mint egy benzines kiskocsié. Ugyanakkor a hátrányok egy része megmaradt. A beépített gyorstöltő elvben ugyan 30 perc alatt feltöltheti az akkumulátort, de a legnagyobb terhelhetőségű szabvány gyorstöltők sem tudnak ekkora áramot átvinni. A gyakorlatban így minimum egy óra a töltési idő gyorstöltéssel, és vagy hat óra háztartási hálózatról, ami a csekély hatótávolság mellett elég kényelmetlen lehet. A szabvány mérés szerint maximum 210 km tehető meg az autóval, de a Renault szerint ez a gyakorlatban inkább 150 km meleg, és 100 hideg időjárás mellett, átlagos forgalomban.

Az adatokból az látszik, hogy bár a Renault megpróbálkozott a villanyautó-tartás vonzóbbá tételével, ez legfeljebb olyan országokban működik majd, ahol a magas vételára állami dotáció, az akku-bérleti díjat valamiféle adókedvezmény csökkenti. Nyugat-Európa számos országában, egyebek közt Franciaországban épp ez a helyzet, így életképes, sőt, akár sikeres is lehet a Zoe, itthon azonban a jelen körülmények közt a villanyautó még mindig csak egy nagyon szűk kör öncélú luxusa lehet.

Mindenesetre a Renault elektromos kisautóját az ősztől már meg lehet majd venni, így rövidesen kiderül, hogy mekkora lesz az érdeklődés iránta.