Megjött a BMW motoros meglepetés

2012.04.02. 15:58

A Fisker napokon belül bemutatja második modelljét, amely dögösebb külsővel és kedvezőbb árral csábítja az új márkához a vásárlókat.

A cég első típusa, a Karma eddig is a legjobban csomagolt konnektoros hibridek közé tartozott. A sportos négyajtós erős és gyors, csak két komoly probléma van vele: nehéz mint a sár - 2,4 tonnát nyom - és 108 ezer dolláros árával kevesek számára megfizethető. Ezekre a gondokra hozhat megoldást az új Atlantic, amelyet a hét közepén mutatnak be New Yorkban. Az új modell a kiszivárgott fotók alapján nagyon hasonló karakterű, mint nagyobb testvére, sőt, ha lehet, a formaterv még látványosabbra sikerült. Az új típus emellett valamivel kisebbnek tűnik, bár itt megmaradt a négy ajtó és a négy ülés. A legfontosabb változás azonban nem ez, hanem az autó ára, ami várhatóan 50 és 60 ezer dollár közé esik majd. Olcsónak így sem nevezhető, de már összemérhető egy jobban felszerelt 3-as BMW vagy C osztályú Mercedes árával.

Érdekes részlet, hogy a Fisker ezúttal egy BMW turbómotort használt, míg a Karmába kétliteres Opel Ecotec motor kerül. Azt ugyan még nem hozták nyilvánosságra, hogy pontosan melyik motorról van szó, de az a legvalószínűbb, hogy a Mini modellekben használt, nagy tömegben készülő 1,6 literes motorcsalád egyik tagjáról lehet szó, 160-180 lóerő körüli teljesítménnyel. A benzinmotor persze itt is csak arra az esetre van, ha elfogyna a töltés az akkumulátorból, és a közvetlen hajtást itt is villanymotor végzi. Az alacsonyabb ár alighanem annak köszönhető, hogy az Atlanticba kisebb akkucsomag kerül, hisz az ilyen rendszerű autókban még mindig az akku a legdrágább alkatrész, azaz ezen tudnak érdemben spórolni is. A kisebb akkumulátor révén az autó tömege is kisebb lehet: jó esély van rá, hogy az Atlantic már 2 tonna alatt lesz.

Ha valóban sikerül ennyire olcsón piacra dobni a típust, azzal a Fisker egy lépéssel közelebb juthat az önfenntartó állapothoz. Végülis a termék sokkal vonzóbb, mint a ma kapható elektromos, és konnektoros hibrid modellek többsége, amelyek még mindig elég ügyetlen formájú, és átlagos, vagy az alatti dinamikájú gépek.