Kiszivárgott fotókon az új óriás-Mercedes

2012.04.03. 17:05

Eredetileg a G osztály utódjának szánták, de végül új modellként mutatták be a Mercedes legnagyobb SUV modelljét, amely hasábformája ellenére is egész kelendővé vált, elsősorban Észak-Amerikában. Mostanra azonban elkerülhetetlenné vált a modellváltás, így most bemutatják a második generációt.

Ha volt az első GL-nek olyan tulajdonsága, ami elriasztotta a vásárlókat, az az egyszerű forma lehetett. A spártai dizájn nyilván annak is köszönhető, hogy eredetileg a féltéglára emlékeztető G osztályt szerették volna leváltani vele, viszont azóta kiderült, hogy a két típus teljesen más vásárlóréteget vonz. Így a G osztály maradt, a GL áttervezésekor viszont már semmi nem kényszerítette arra a Mercedes formatervezőit, hogy ragaszkodjanak az egyszerű karakterhez. Így a második generáció valamivel érdekesebb formákat visel magán: a LED-sorral kiegészített fényszórók kisebbek és íveltebb szélűek, a gigászi hűtőmaszk is lágyabb vonalú, oldalt pedig az oldalablakok BMW-sen felfelé kunkorodó alsó peremével és az E osztályéhoz hasonló hátsó sárvédő-domborulatokkal igyekeztek feloldani a képtelen méretekből adódó nyomasztó hangulatot. A befoglaló forma persze keveset változott, ami részint annak köszönhető, hogy a GL osztály műszaki alapjait nem cserélték le, csak egyes részletmegoldásokon finomítottak.

Az autó részletmegoldásairól egyelőre nincsenek biztos információink, bár valószínű, hogy itt is a többi Mercedesből már ismert motorokkal és váltókkal találkozunk majd. A premiert a New York Auto Show-n tartja a Mercedes, ami érthető is: az Egyesült Államok a GL legnagyobb piaca, és a gyártás is a Daimler amerikai gyárában folyik.