A Porsche megvette a Nardót

2012.04.12. 12:53

Az eddig független tesztpályaként működtetett Nardo Technical Centre a Porsche tulajdonába kerül májustól, bár azt mondják, továbbra is mehet bárki autót tesztelni az olasz körpályára, és a mellette található egyéb létesítményekbe.

A Nardo tesztpályát eddig a Prototipo SpA nevű cég üzemeltette, annak a Gian Mario Rossignolónak a vállalkozása, aki az utóbbi években a De Tomaso márka feltámasztására tett kísérlettel tette ismertté a nevét. Úgy tűnik azonban, hogy a független tesztpálya nem volt akkora üzlet, így a pályát eladták a Porsche Engineeringnek. A Nardo legismertebb része a 12,5 kilométeres nagy sebességű, döntütt felületű körpálya, ahol többek közt a Bugatti Veyron csúcssebességét is ki tudták próbálni. A 700 hektáros területen azonban egy másik, 6,2 kilométeres aszfaltcsík is található, ahol az autók úttartását és futómű-hangolását lehet tesztelni, és persze megtalálható az összes olyan kiszolgáló berendezés, amely a hatékony teszteléshez szükséges.

A Porsche – illetve tulajdonosa, a Volkswagen Csoport – számára nagy fogás a Nardo teszt-komplexum, hiszen így nem csak a sportkocsigyártó jut egész éves tesztelési lehetőséghez, de a cégcsoport többi márkája – az Audi, a Bentley, a Bugatti, a Seat, a Skoda és a Volkswagen – is.