Formás kupé, Dacia áron

2012.06.11. 17:14

A TagAZ mifelénk ismeretlen név, pedig Oroszországban létező piaci szereplő, ha nem is tartozik az igazán nagyok közé. A magánkézben levő autógyártó üzem korábban Citroenek, majd Hyundaiok összeszerelésekkel foglalkozott, most viszont kínai BYD és Chery típusokat készítenek. Az Akvella azonban saját tervezés, méghozzá a maga módján egyedülálló. Valódi négyajtós kupé, átszámítva úgy 2,7 millió forintért.

Ahogy sejthető, az orosz gép nem nagy műszaki csoda, egy 1,6 literes benzinmotor mozgatja, a forma által sugalltnál jóval kisebb vehemenciával. Belül lényegében négyszemélyes, és nem is túl tágas a hátsó fejtere, de itt amúgy sem a hétköznapi használhatóság, hanem az alacsony sziluett és az ütős forma a lényeg, és az, hogy a gép ne kerüljön lényegesen többe, mint a konkurens Ladák. Az autóhoz rendelhető felszerelések az árához képest egész bőséges: ABS, légkondicionáló, légzsákok és ülésfűtés is található a listán, bár egyelőre nem tudni, hogy ezek közül mit tartalmaz az alapfelszereltség.

Úgy tudjuk, a TagAZ élőben Augusztusban, a Moszkvai Autószalonon mutatja meg az autót a közönségnek, így legkésőbb a nyár végén minden lényeges részletet megtudhatunk róla.