Igazi autó a gyereknek

2012.06.14. 06:34

A Tokiói Nemzetközi Játékvásáron mutatták be a Camatte tanulmányt, amely különös átmenet a játék és egy valódi autó között. Stilizált formájával és cserélhető karosszériaelemeivel jó játék is lehet, de közlekedésre is alkalmas.

Az autóra ritkán gondolunk játékként, vagy ha igen, szigorúan a felnőttek szórakozása az autóépítés és a tuning. A Toyota mérnökei azonban megpróbálták áthidalni a szakadékot a két műfaj között. Az ötlet az volt, hogy méretben a gyermekek számára is megfelelő járművet készítsenek, amelyet egyszerű módosítani. Az összes karosszériaelem egyszerűen cserélhető, és ha szériában gyártanák, kínálnának hozzá többféle burkolatot is. Így az apró autó jó ürügy lehet arra, hogy apuka és gyermeke együtt szerelgessék – egy efféle élmény az autógyártó szerint közelebb hozhatja egymáshoz a családtagokat. A munka végeztével aztán a gyermek is vezethet, hisz a vezetőülés mögött-mellett elhelyezett két hátsó ülésről könnyedén korrigálhatók a kormánymozdulatok. A Toyotánál persze úgy gondolták, ilyesmire lezárt területen – leginkább gokart-pályákon – kerülhet sor, ahol egy esetleges tévedés sem válik végzetessé, legfeljebb új karosszériaelemeket kell venni, és kezdődhet elölről a szerelgetés.

A Camatte egyelőre kétféle karosszériával létezik: egy homokszínű, terepjáró-jellegű, és egy gömbölyded, jóval hétköznapibb megjelenésű burkolat kerülhet a vázszerkezetre, a játék azonban akkor volna az igazi, ha több száz szín és forma kombinálásával mindenki előállíthatná az ízlésének megfelelő járművet. Az azonban minimum kétséges, hogy a Toyota belevágna a szériagyártásba, hisz egy ilyen nagy játék alig lenne olcsóbb, mint egy teljes értékű kisautó.