Megjöttek a világhódító Citroënek

2012.06.20. 12:50

A Peugeot-Citroën az európai autópiaccal együtt kezdett bedőlni a közelmúltban, de itt van két modell, amely javíthat a helyzeten, hisz más piacokon hozhat sikereket a franciáknak. A C-Elysée és a C4 L azonos alapokra épül, de különböző csoportokat céloz. Az egyik az árérzékeny vásárlóknak szól, a másik viszont luxus-igények kielégítésére készült.

Mindkét modell az ötajtós C4-es alapjaira épül, de nyújtottak a tengelytávon négy centit – az új érték 2,65 méter – ami elsősorban a hátsó utasok helykínálatának javítását szolgálja. Az egyszerűbb kivitelű C-Elysée a konzervatívabb stílusú a két autó közül: lágy vonalvezetésű kontúrok jellemzik, de nincs benne sok a citroenes furcsaságból. Ugyanakkor meglehetősen célszerűnek ígérkezik 506 literes csomagterével, és 1,4 literes, 95 lóerős benzinmotorjával. A típus Kelet- és Közép-Európában épp úgy kapható lesz, mint Latin-Amerikában vagy a Távol-Keleten. Az európai piacot a Citroen spanyol gyárából látják majd el autókkal.

A C4 L olyan, mintha a C-Elysée érdekesebb és igényesebb változata lenne. A formaterv a DS sorozat sportosabb karakterét hordozza, belül pedig kényelmesebb hátsó üléseket kap az autó. A motorválaszték is színesebb lesz, többek közt a BMW tervezésű 1,6 literes benzinesek némelyike is felbukkan a C4 L-ben. Ezt a típust azonban nemigen láthatjuk Európában: úgy hallani, a Citroën csak Oroszországban és Kínában tervezi forgalmazni, és a gyártás is helyben folyik majd.

A Peugeot-Citroen az európai piac gyors zsugorodása mellett csak abban bízhat, hogy más piacokon sikerül kompenzálnia az otthon elszenvedett veszteségeket.