2012.07.21. 12:28

Bár a Porsche két hete már teljesen a Volkswagen fennhatósága alá tartozik, a fejlesztések nem álltak le. Az elsősorban sportautóiról híres gyártó többek közt hobbiterepjáró-kínálatát bővítené, de közben kihívja a BMW-t és a Mercedest is.

Az új modellek közül elsőként minden bizonnyal a 918 Spydert kell említeni, melyet minden idők legdrágább Porschéjaként 2013 végére ígérnek. A hibrid sportkocsit a ralilegenda, Walter Röhrl már a Nürburgringen teszteli.

A jövő évre azonban mást is tartogatnak Zuffenhausenben, méghozzá az igen divatos hobbiterepjárók skáláját bővítő Macant. A Cayenne kistestvére az Audi Q5-ösével azonos platformra épül, a hibrid hajtáson és a motorválasztékon is osztoznak majd. A közös háromliteres turbódízel mellett a Macan várhatóan kétliteres, négyhengeres benzinessel is elérhető lesz, a sportváltozat pedig 3,6-os, ikerturbós V6-ost kaphat.

Miután a Mercedes bemutatta a CLS kupé stílusos kombi változatát, a Shooting Brake-et, a többi nagy gyártó sem akar lemaradni mögöttük. Most úgy tűnik, a BMW után a Porsche is beáll a sorba. Bár hivatalosan még nem erősítették meg, a Panamera alapjaira épülő kombi koncepcióját akár már az idei Párizsi Autószalonon bemutathatják. A gyártás 2015-ben kezdődhet.

A Panamerától egy kategóriával lejjebb a Pajun – azaz Panamera Junior – projektnév alatt futó négyajtós szedán lehet a Porsche fegyvere, melyet az 5-ös BMW, az Audi A6 és a Mercedes E-osztály riválisának szánnak. A Pajunba kerülő hathengeres benzinmotor háromféle változatban, 320 és 520 lóerő közötti teljesítménnyel lesz majd elérhető, az ugyancsak hathengeres dízel szintén 320 lovas lehet. A 2017-es bevezetés ugyan még igen messzinek tűnik, de egyes források már azt is tudni vélik, hogy alapára 85000 dollár (20 millió forint) körül lesz majd, később Shooting Brake verzió is készülhet.

A Porsche távlati tervei közt szerepel még egy Ferrari-verő középmotoros sportkocsi is. A Project 960-at a 911-es, és a hamarosan érkező 918-as közt helyezné el a gyár. Az autóba szánt V6-osból két turbó segítségével 608 lóerőt hozhatnak ki. A Porsche modellpalettája így összesen kilenc tagúra bővülhet.