Szupersportkocsival erősít a BMW?

2012.07.24. 17:47

Kevesebb, mint egy éve jelentette be Matt Russel, a BMW amerikai részlegének vezetője, hogy a márkának nincs szüksége szupersportautóra, de most úgy tűnik, mégis elkészülhet az M1-es utóda. A középmotoros kétülésessel az Audi R8-at és a Mercedes SLS-t hívnák ki.

A BMW jelenleg is dolgozik egy sportkocsin - az i8-ason -, ám az M1 teljesen más karakterű lehet. A hibrid hajtással szemben ebbe egy 608 lóerős, ikerturbós, négyliteres V8-as kerülne, mely a kilencsebességes automata váltóval három másodperc alatt gyorsítaná százra az M1-est. Az új BMW az i8-tól megörökölheti a könnyű, szénszálas karosszériát, így súlya várhatóan maximum 1250 kilogramm lesz, vagyis közel fél tonnával kevesebb, mint az Audi R8-asé.

Az eredeti M1-esből mindössze 456 darab készült, 3,5 literes, 277 lovas sorhatossal - az utód tehát jóval erősebbnek ígérkezik. Hivatalos bejelentés még nem történt, a koncepcióautót legkorábban 2014-ben mutathatják be. A forgalmazás 2016-ban indulhat, 92 millió forint körüli áron, legalábbis az eddig megjelent spekulációk szerint.