Képeken a legújabb Citroen C3

2012.07.27. 06:47

A Peugeot csoport, és benne a Citroen ugyan masszív veszteséggel működik az európai piac összeomlása miatt, de menekülni csak előre lehet. A legjobbkor jöhet a Citroen kisautójának frissítése.

A C3 nincs még három éves, de láthatóan úgy ítélték a franciák, hogy már most érdemes hozzányúlni. A frissítés után egyrészt jobban passzol majd a típus az aktuális kínálatba, másrészt – és ez az efféle beavatkozásoknál nem gyakori – jobban fog kinézni, mint az elődje. A legfeltűnőbb változtatás az autó orrát érinti: a két fényszóró közé krómkeretes, a márka jelvényét is magába foglaló hűtőnyílást vágnak, így mintegy befejezve a félbehagyott tervezést. Az első lámpák formája eddig is olyan volt, mintha hiányozna közűlük valami, csakhogy eddig a puszta lemez volt ott. Ezen felül igazítanak a ködlámpák fészkén, és az alsó légbeömlőn is, a csúcsváltozatok pedig LED-es nappali fényt kapnak.

Ez derül ki legalábbis a képekből, amelyek a brazil Citroen képviseleten keresztül kerültek napvilágra – abban azonban nincs miért kételkednünk, hogy ezeket a változtatásokat az európai kivitelen is végrehajtják. A motorválaszték is megújul: itt is bevezetik a Peugeot csoport új, háromhengeres benzinmotor-családját, amely takarékosabb és könnyebb, mint az eddig használt négyhengeresek.