Jön a DS3 C?

2012.08.12. 16:39

Ugyan már nem kell sokat várni a Párizsi Autószalonra, a francia gyárak egymás után jönnek elő izgalomkeltő bejelentésekkel. A Renault és a Peugeot után most a Citroën borzolja a kedélyeket.

Európa egyik legjelentősebb autószalonja szeptember 29-én veszi kezdetét, a gyárak azonban már elkezdték adagolni az infókat bemutatásra váró újdonságaikról. Ezek közül az egyik leginkább várt talán a Renault Clio IV-ese lesz, de a Peugeot új néplimója, a 301-es is nagy figyelmet kaphat. A legfrissebb hírek szerint azonban a Citroën sem hagyja magát, és a C3 frissített változatán túl a DS3 vászontetős kiadását is elviszi majd a párizsi show-ra.

Ugyan hivatalos képeket még nem közöltek a kabrióról, azt viszont már tudni, hogy elektromos helyett kézzel hátrahajtható vászontetőt kap majd a DS3-as. A négyüléses kabrió a merevítések ellenére sem ígérkezik sokkal nehezebbnek a zárt kasztnis alapmodellhez képest, így valószínű a vevőket meggyőzi majd azzal, hogy 1,6 literes, 108 lóerős turbódízellel, valamint a 148 lóerős, 1,6 THP benzinessel lesz kapható.

A DS3 C várhatóan a jövő év elején már rendelésre kész lesz, valószínű a ferdehátúénál jóval magasabb áron. Már csak azért is, mivel a kabrió a legtöbb extra nélkül nem is lesz kérhető.