Francia időzítés: nyári Citroen, őszre

2012.09.01. 06:56

Meglepő újdonsággal jelentkezik a Citroen a Párizsi Autószalonon: elkészítették a DS3 Cabriót. Úgy tűnik, ügyesen megoldották a műfaj legnagyobb problémáját – hogyan készíts nyitott autót, amely menet közben nem csavarodik, mint a rágógumi – de az idei szezonról csúnyán lecsúsztak a franciák.

A DS3 merev tetejű változata sportosan feszes, merev karosszériájú kisautó, ebből kellett a tervezőknek kabriót faragni. Úgy döntöttek, nem rontják el teljesen, így a Fiat 500C-ről ismerttel megegyező megoldást választottak: csak a tető és a hátsó ablak kapott hátrahajtható vászonborítást, az oldalsó tetőíveket azonban érintetlenül hagyták. Így kevesebb veszik el a tető által nyújtott merevségből, kevesebb plusz merevítés is elég – csupán 25 kilogrammal lett nehezebb a Cabrio – és a tető akár 120 km/h-s sebességnél is mozgatható, nem kell 30-ig lassítani. Egyetlen hátránya, hogy nem nyújt tökéletes kabrió-élményt, hisz mindig marad a fejünk felett valami.

A nyitott DS3-ast eleinte kétféle motorral forgalmazzák majd: 1,6 literes, 90 lóerős turbódízellel, illetve az új 1,2 literes, 82 lóerős háromhengeres benzinessel. Később persze várhatók erősebb változatok is. A típus gyártását persze nem kezdik meg azonnal a bemutató után: a gyártást 2013 elején kezdik, hisz tavasszal keresik a legtöbb nyitható tetejű modellt.