Cascada: egy elegáns Opel

2012.10.17. 12:09

Talán nem a legjobbkor, de az Opel elkészült első önálló kabrió modelljével – legalábbis így próbálják tálalni az Astra alapú nyitott modellt. Arra persze bőven elég lehet, hogy megnehezítse a Volkswagen Eos dolgát, de az már kérdéses, hogy segít-e az Opel veszteségének csökkentésében, vagy épp ellenkezőleg.

A Cascada egyértelműen luxusautó próbál lenni – a névváltás is azt a célt szolgálja, hogy a típus kilépjen az Astra kabriók árnyékából. A formatervet is ennek a célnak rendelték alá: az autó nyúlánk karosszériája élőben hatalmas. 22 centivel hosszabb, mint az Astra Twin Top volt, sőt, még az Audi A5 nyitott változatát is túlnőtte bő hét centivel. Látszik, hogy a tervezők igyekeztek ellensúlyozni a tető hiányát: az autó oldalát két erőteljes él, és érdekes, három dimenziós felületek alkotják, az utastér peremét pedig vaskos krómkeret határolja. Az egyetlen részlet, amely az Astra-rokonságra emlékeztet, az orr-rész: bár a hűtőrács nem azonos az Astráéval, a lámpák látszatra ugyanolyanok.

Műszaki szempontból persze nincs sok különbség az Astra és a Cascada között. A padlólemez ugyanaz, bár itt a rendelkezésre álló legigényesebb futómű-megoldásokat igyekeztek bevetni. Elöl az Insignia OPC futóművét alkalmazták, hátul pedig az Astra csúcsváltozataiban használt Watt-rudas csatolt lengőkarokat. A motorválaszték egyelőre négytagú lesz. Az 1,4 literes 140 lóerős turbómotor és a két kétliteres, Fiat eredetű dízel – egy turbóval 170, kettővel 200 lóerősek – már ismertek más modellekből. Az 1,6 literes, közvetlen befecskendezéses, 170 lóerős benzines turbómotor azonban már a legújabb Opel motorcsalád tagja, és épp a Cascadába szerelik először.

Bár az európai kabrió-piac nem túl nagy, és elég zsúfolt, az Opel abban bízik, hogy a Cascadát sikerül úgy pozicionálni, hogy vonzóvá váljon a nyitott autót keresők számára. A prémium-kabrióknál, amilyen a Volvo C70 vagy az Audi A5 Cabriolet, jóval kedvezőbb áron kínálják, a Golf Cabriónál vagy a Peugeot 308 CC-nél viszont elegánsabbnak szánják. Az egyetlen igazi ellenfele a jóval régebbi VW Eos lehet, ám egyelőre az sem biztos, hogy e típusnak lesz utódja. Így könnyen lehet, hogy az Opel jól számol, és olyan piaci rést tölthet be, amely meghozhatja a Cascadának a várt sikert.