A világ leggyorsabb Mustangja?

2012.11.01. 08:00

A Ford nem aprózta el a Las Vegas-i tuning-kiállításon való megjelenését. A tucatnyi autó közt, amit kiállítottak, ott volt a legújabb Cobra Jet, egy gyorsulási versenyautó, amelynek nem merték elárulni a teljesítményét sem.

A Cobra Jet a boltban vásárolható legkomolyabb gyorsulási versenygépek egyike volt korábban is, a legújabb generációból pedig már kétféle létezik: kompresszoros, és Ecoboost, két hatalmas turbófeltöltővel. Azt nem árulták el, hogy az ötliteres V8-as mekkora teljesítményt ad le, de ha tippelni kéne, négyjegyű számot mondanánk. A kompresszoros változatra egy 2,9 literes Whipple feltöltő kerül, amelynek a működtetéséhez eleve kell vagy száz lóerő, és persze marad még bőven a hordónyi hátsó kerekenek is. Az ikerturbós változat a Ford szerint annyival jobb, hogy a feltöltők nem vesznek el teljesítményt, de az az autó is hasonló nagyságrendű teljesítményt ad le.

Az autót elvben bárki megveheti, akinek van legalább 85 490 dollárja, ám valószínűleg hamar elfogy majd, hiszen összesen ötven darab készül a kétféle kivitelből, az igényeknek megfelelő arányban.