Biztosítót váltana? A bónuszát nem védheti!

2012.11.11. 16:37

A kötelezőbiztosítási kampány közepén minősítette törvénytelennek, és tiltotta be a bónuszvédelmi szolgáltatást a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete. Az intézkedésben négy biztosító és több tízezer olyan ügyfél lehet érintett, akik éppen a bónuszőr miatt siettek a biztosítóváltással.

Az idei kampány egyik slágerszolgáltatásának lényege, hogy ha az autós kárt okoz, a bónuszbesorolás csökkenésével, illetve a malusba való átkerüléssel fellépő díjemelkedést a biztosító lenyeli. A PSZÁF már korábban elkezdte vizsgálni a bónuszbiztosítást, ám döntést csak most hoztak. A Felügyelet értelmezése szerint a törvény ugyanis nem ad lehetőséget arra, hogy a bónuszvédelmet külön akció keretében, kedvezményként forgalmazzák a társaságok.

A törvény ugyanakkor arra sem ad lehetőséget, hogy a már megkötött szerződéseket az ügyfelek felbontsák. Az autósoknak annál a biztosítónál kell maradniuk, ahová először jelentkeztek be.