Formálódik a Mazda-Fiat szövetség

2012.12.05. 05:38

Úgy néz ki, a Suzuki és a Fiat együttműködését a Volkswagen sikeresen megtorpedózta, de a Mazda szívesen házasodna az olasz gyártóval. A lelkesedés érthető: a Fiat a Chryslerrel a háttérben tőkeerős fejlesztési partnernek tűnik, amely segíthet a Mazdának a túlélésben.

A Mazda vezérigazgatója, Takashi Yamanouchi nyilatkozott arról, hogy szeretnék a Fiattal kibővíteni az együttműködést, amely jelenleg csupán sportkocsi-fejlesztésre korlátozódik. A következő Alfa Romeo Spidert ugyanis az MX-5 alapjain fejleszti a két cég – az erről szóló szándéknyilatkozatot már alá is írták. A Mazda azonban komolyabb együttműködést szeretne. „A közös mérnökcsapat már dolgozik egy olyan listán, amely a lehetséges közös termékeket tartalmazná.” – mondta a Mazda első embere, egyértelműen arra utalva, hogy a két cég együttműködése sokkal szélesebb is lehet, mint jelenleg.

Nem kizárt, hogy a Fiat ráharap a lehetőségre, hisz a Mazda jól passzolna az olaszok birodalomépítő törekvéseiben. A Fiat ugyanis elsősorban kisautó-tervezésben erős, a Chrysler pedig a legnagyobb személyautók fejlesztésében rendelkezik tapasztalatokkal. Ugyanakkor a Mazda épp most fejezte be egy olyan padlólemez fejlesztését, amely ugyan rugalmasan változtatható méretű, de elsősorban közepes méretű modellek épülhetnek rá. A Mazda beintegrálása egy ilyen rendszerbe persze hosszadalmas folyamat lenne – legalább öt év kell a közös fejlesztéshez – de mindkét cég profitálhatna belőle.

Hogy lesz-e valami az újabb japán-európai szövetségből, azt egyelőre nehéz lenne megjósolni. Annál is inkább, mert a Mazda vezetése egyelőre azt hangoztatja, hogy mindenképp szeretné megőrizni a cég függetlenségét. Az azonban egyértelmű, hogy a japánokban megvan az együttműködés szándéka, és a Fiat is meglehetősen nyitottnak tűnik a kölcsönösen hasznos együttműködésekre.