Mindjárt itt a következő Mazer

2012.12.20. 17:02

Merész offenzívát indított a Maserati az új, nagyra nőtt Quattroportéval, de az igazi tömegmodell az eggyel kisebb Ghibli lesz. Téli teszteken fotózták le a prototípust.

Az olaszok ambiciózus célja évi 50 ezer eladott autó 2015-ben, amihez több új modell is a csőben van már. A nemrég bemutatott Quattroporte után az első nagy gurítás a Ghibli lesz, amellyel az 5-ös BMW és az E Merci kuncsaftjait próbálják majd elcsábítani. A szedán Maseratihoz képest vonzó árcédulájával a szegmens felsőbb sávját próbálja majd lehalászni.

Mivel a célok eléréséhez Európában is ugrásszerűen növelniük kell majd az eladásokat, dízelmotorra is szükségük lesz az olaszoknak: pletykák szerint a VM Motori három literes V6-os blokkját fogják majd használni. Emellett természetesen a Ferrarival közösen fejlesztett V6-os, ikerturbós benzinest is megkapja majd a Ghibli - ez a motor a Quattroportéban 410 lóerőt tud -, de könnyen lehet, hogy az 530 lovas, ikerturbós V8-as lesz a közepes szedán csúcsmotorja.

Az erősen álcázott prototípuson annyi már egyértelműen látszik, hogy a Ghibli jóval rövidebb, arányosabb lesz, mint a Quattroporte - öt méternél biztosan nem lesz hosszabb. Műszaki alapjai megegyeznek a nagy testvérével: az alumíniumot jelentős mértékben tartalmazó platformot újonnan fejlesztették az olaszok, külön ehhez a két modellhez. A maseratisok a Quattroporte bemutatóján mind a V6-os motorra, mind a padlólemezre vonatkozóan szenvedélyesen cáfolták a híreszteléseket, amelyek Chrysler-alapokat emlegettek, arról viszont nem mertek beszélni, egy esetleges jövőbeli nagy Alfához nem használják-e fel a hátsókerekes architektúrát.

A Ghibli végleges formájára valószínűleg nem kell már sokat várnunk: elképzelhető, hogy már a Genfi Autószalonon bemutatják a kész autót, vagy legalább egy szériaközeli tanulmányt.