Itt a Bugatti modern együlésese

2012.12.22. 14:09

Marc Devauze francia tervező úgy gondolta, visszanyúl a Bugatti dicső múltjába, és az onnan merített tapasztalatokra építve létrehoz egy modern koncepcióautót. Az eredmény talán nem is lehetett volna jobb, mint ez az együléses, melyet ő TypeZero névre keresztelt.

Talán nem meglepő, hogy Devauze a Type 35-öt vette elő, mely a '20-as évek második felének legendás versenyautója volt. A modell több mint ezer különböző győzelmét jegyezték le abból az időszakból, köztük a hírhedt Targa Florión elért sikereit. A TypeZero egyfajta tisztelgés a márka nagy legendája előtt. Épp úgy, ahogy az Alpine 110-50-es a 110 Berlinette előtt - leszámítva, hogy abban az esetben mind a két autó megépült, míg a Zero egyelőre csupán koncepció. Az együlésest egy elektromos motorokkal működtetett, négykerékhajtású sportautónak álmodta meg tervezője, melyben az akkumulátorok a sofőr két oldalán kapnak helyet.

Az utastér minimalista: semmi flanc, csak a nélkülözhetetlen elemek, letisztult, modern stílusban. Devauze azt mondja, „a hosszan elnyúló kagylóüléstől lesz a koncepció igazán olyan, mint a régi idők versenyautója.” Elrendezése, valamint hangulata egyértelműen a Grand Prix-időket idézi, kialakítása, megjelenése viszont már a kor koncepcióautóira hajaz. Ígéretes és látványos munka, de több mint valószínű, hogy marad csupán ennyi.