Bemutatták az új magyar Mercedest

2013.01.14. 14:20

Az A és B osztály után ez a harmadik új fronthajtású Mercedes, és eddig mind közül a leglátványosabb – egy igazi kicsinyített CLS.

Kémfotókon már vagy tucatszor megmutathattuk a Mercedes CLA-t, ami nem csoda: a gyártása Kecskeméten folyik majd. Most azonban minden fontos részletre fény derül. A C117 kódjelű modell méretben leginkább a VW Jettára emlékeztet: a hossza 4,63 méter, a szélessége 1,777 méter, a magassága pedig 1,437 méter. Funkcionalitásban is hasonló a többi kompakt szedánhoz, a forma azonban sokkal simább, lendületesebb – látszik, hogy nem utólag ragasztottak puttonyt egy meglevő karosszériára. A forma ráadásul nem csak áramvonalasnak látszik, de valóban nagyon hatékony aerodinamikai szempontból. A légellenállási együttható az alapmodellek esetében 0,23, de ez tovább csökken a BlueEfficiency modellek esetében. Ezeknek a formatényezője 0,22 ami a mai sorozatgyártású autók közt messze a legjobb.

Az autó műszaki megoldásai persze egy az egyben érkeztek az A osztályból. A motorválaszték az 1,6 literes 122 lóerős benzinessel indul – ez kerül a CLA 180-asba, és ugyanez a motor kerül a CLA 200-asba is, 156 lóerővel. Az átmeneti csúcsmodellt, a CLA 250-est 2 literes 211 lóerős turbómotor hajtja. Dízelváltozatből is kétféle lesz, a CLA 200 CDI 136, a CLA 220 CDI 170 lóerős, 2,1 literes motort kap. Később érkezik a CLA 45 AMG, amelybe állítólag 350 lóerős motort építenek. A típus futóművét valamelyest áthangolták az A osztályhoz képest. Kétféle változat létezik: a kényelmesebb Comfort, és a Sport, amelyet elöl 2, hátul 1,5 centivel lejjebb ültettek. A típust első- vagy négykerék-hajtású kivitelben lehet majd megrendelni.

A CLA gyakorlatilag a bemutató pillanatától megrendelhető, a magyar kereskedésekbe pedig áprilisban érkezik. A Mercedes egy teljesen új szolgáltatást is bevezet az új modellel: aki ilyen autót vesz, megkapja az integrált szervizcsomagot is, amely négy éven, vagy 120 ezer kilométeren belül ingyenes karbantartást jelent a majdani CLA tulajdonosoknak.