Vége az indokolatlan sorbaállásnak?

2013.01.17. 11:05

Február 1-től a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Hivatala, népszerűbb nevén a KEKKH feladata lesz, hogy elektronikus úton indított közlekedési igazgatási ügyekben első fokon eljárjon.

Az új kormányrendelet egyúttal kimondja, hogy a jármű eladását a volt tulajdonos elektronikusan is bejelentheti. A bejelentési idő továbbra is az eladástól számított nyolc nap. Elektronikusan is igényelhető a nemzetközi vezetői engedély, amelyet a hivatal 15 napon belül kézbesít A forgalomból való ideiglenes kivonás, majd visszahelyezés, a törzskönyv, illetve az elveszett rendszám vagy forgalmi engedély pótlása is intézhető lesz ezen a módon. Az elektronikusan igényelt, utángyártott első rendszámtábla 15 napon belül - az ügyfél választása szerint - postára kerül, vagy az általa megjelölt közlekedési igazgatási hatóságnál átvehető. A hátsó rendszámtábla azonban postai úton nem kézbesíthető, azt csak az ügyfél által megjelölt közlekedési igazgatási hatóságnál lehet átvenni. Feltehetően ennek az az oka, hogy a hátsó rendszámra kerülő érvényesítő címke pótlása is kérhető elektronikusan, és a kettő együtt vehető át a hatóságnál.


Egy másik változtatás a jogosítványok külföldi érvényességét érinti. A B kategóriás, azaz személyautóra érvényes jogosítvánnyal rendelkező személy továbbra is csak a 18. életévének betöltése után vezethet járművet külföldön. A rendelet kiegészült azzal, hogy a 2013. január 18-át követően kiadott C kategóriás, vagyis teherautóra szóló vezetői engedély a 21. életév, míg a D-kategóriás, azaz buszra érvényes csak a 24. életév betöltése után használható külföldön.