Kacsacsőrrel mutatkozott a csúcs-Ferrari

2013.01.26. 10:17

Kisebb szünet után, forgalomban készült kémfotókkal került újra a figyelem középpontjába a Ferrari F150. Az egyre inkább gyártásérett modell egyelőre úgy fest, mint egy mesterien kidolgozott, második generációs Enzo.

Néhány hónap eltelt azóta, hogy utoljára láttuk az Enzót váltó hibridet. A maranellói fotók után leginkább csak a véglegesnek mondott látványtervek részleteit mutogatták az olaszok, ezek a legújabb kémfotók azonban valamelyest többet sejtettnek az F150-ről. A kacsacsőr mögött már egészen biztosan ott az autó jól kimunkált orra, és több mint valószínű, hogy a – kissé enzósnak tűnő – farról is megállapodtak már a formatervezők. Ami a stílust illeti, Flavio Manoni, a Ferrari dizájnfőnöke a közelmúltban úgy beszélt a modellről, mint a „Ferrari csúcsra munkált remekműve„ mely mind technológiailag, mind esztétikailag tökéletes.

Az F150 nem véletlen az idei év egyik leginkább várt szupersportkocsija, a modell ugyanis amellett, hogy az FF-ben is használt, 6,3 literes V12-est kapja, nyolcszáz lóerős szívómotorja mellé két villanymotor is kerül, így 920 lóerővel szabadul majd ki a forgalomba. Az autó a fejlesztések utolsó fázisaiban tart, és talán már márciusban, Genfben leleplezik, vagy ha ott mégsem, akkor legkésőbb szeptemberben, a Párizsi Autószalonon bemutatkozik a csúcs-Ferrari.