Egy óra vétlen száguldás, kétszázzal?

2013.02.14. 17:36

Frank Lecerf érdekes, sőt, őszintén szólva teljesen hihetetlen sztori főszereplője volt Franciaország északnyugati csücskében. A férfi állítólag csak a közeli nagyáruházba indult Pont-de-Metz-i otthonából, és 100 km/h körüli tempóval közlekedett, amikor állítólag beragadt valami, és fékezésre gyorsulni kezdett a Renault Laguna. Egészen 200 km/h-ig emelkedett a sebesség, és úgy is maradt egy órán keresztül, míg ki nem fogyott a benzin.

A részletek még furábbak: Lecerf felhívta a kocsiból a rendőrséget, akik – amellett, hogy megtisztították előtte az autópályát a felhajtók lezárásával és egy kisebb konvojnyi rendőrautóval – állítólag még egy Renault mérnököt is felhajtottak, aki megpróbált telefonon segíteni abban, hogy lelassítsák az autót – állítólag sikertelenül. A Renault csak akkor lassult le, amikor végül elfogyott belőle a benzin – a francia-belga határon túl, Alveringem település mellett. „Az életem lepergett előttem, nem akartam mást, csak megállni” – nyilatkozta a férfi, miután megmenekült ámokfutó autójából.

A probléma valószínűleg abban gyökeredzett, hogy Lecerf mozgássérültként egy átalakított autót használt, bár így is fura, hogy nem tudta valahogy üres állásba tenni a váltót. A férfi mindenesetre most arra készül, hogy beperelje a francia autógyártót, mivel az autója életveszélybe sodorta.