Levegővel megy az új Peugeot

2013.02.19. 16:01

Eddig elsősorban elektromos hibridekkel próbálkoztak az autógyárak, pedig számos más elv is használható a fogyasztás csökkentésére. Az egyik ilyen a pneumatikus hibrid, ahol az energiát sűrített gáz – célszerűen levegő – formájában tárolják. Ezt alkalmazzák a Peugeot 2008 Air Hybrid tanulmányban.

A rendszer elve megegyezik az elektromos hibridekével, azaz az autót hajthatja egyszerre a pneumatikus és a belsőégésű motor, vagy a kettő külön-külön is. A Peugeot tanulmányában a padló alatt, a kipufogórendszer mellett helyezték el a légtartályt, ez táplálja az 1,2 literes benzinmotorral egy erőátvitelre kötött pneumatikus motort. A jármű csak levegővel is mehet, de ha kifogy a tartály, a benzinmotor újra is tölti azt. A pneumatika hatásfokáról, és az egy levegővel megtehető távolságról egyelőre nincs információnk, bár a tervezők szerint vagy 45%-os fogyasztáscsökkenés érhető el. Ráadásul városban, ahol ritkán kell nagy teljesítmény, 80%-ban csak levegővel is használható az autó.

A technika persze még fejlesztésre szorul, de a Peugeot optimista: azt mondják, egy átlagos kiskocsi Air Hybrid hajtással 4 liter alatti fogyasztást produkálhat, de azt remélik, később akár a 2 l/100 km-es határt is átléphetik. Mindezt úgy, hogy a drága akkumulátorok helyett jóval megfizethetőbb pneumatikus alkatrészekből építkeznek, így a levegős hibridek olcsóbbak lehetnek elektromos társaiknál.