Szép új Jeep Alfa Romeóból

2013.02.25. 15:23

A Jeep eddig valamelyest azért tartotta magát a terepjárós arculathoz, ha típusai többsége aszfaltos használatra is készült. A Cherokee még őrizte a magas doboz-formatervet és az ős-Jeep különálló sárhányóira emlékeztető széles sárvédő-íveket, bár önhordó karosszériájával már inkább az utcai terepjárók közé tartozik. Az új generáció azonban sokkal inkább látszik crossover modellnek – egyfajta keveréknek a célszerű kombik és a terepjárók közt.

A formaterv legalábbis erre enged következtetni. A hét nyílásból álló hűtőrácson és a szögletes sárvédőíveken kívül semmi más nem emlékeztet a Jeep-hagyományokra, sokkal inkább egy magasított személyautónak tűnik az új modell. Ez nem is áll messze a valóságtól, hisz ugyanarra az alapra épül az új Cherokee mint az Alfa Romeo Giulietta vagy a Dodge Dart. Ennek megfelelően könnyebb, és aerodinamikai szempontból is kedvezőbb kialakítású, mint az elődje volt, miközben a helykínálata a viszonylag hosszú tengelytávnak köszönhetően aligha csökkent. Eközben a gyáriak szerint vagy 45%-kal takarékosabb lesz, mint az elődje, ami jó eséllyel az alacsonyabb tömegnek és a hatékonyabb motorválasztéknak köszönhető.

A műszaki részletekről egyelőre hallgat a gyártó, így csak a korábbi pletykákra hagyatkozhatunk. Ezek szerint a 2,4 literes Tigershark négyhengeres és a Pentastar V6-os 3,2 literes változata alkotja majd a benzines palettát, de Európában valószínűleg 2 és 3 literes dízelmotorokkal is kapható lesz a gép, hisz ideát ezekkel van esélye sikeressé válni. A bemutatóra persze még várnunk kell bő egy hónapot: március legvégén mutatják be az új Cherokeet a New York Auto Show-n, a forgalmazása pedig csak az év második felében kezdődhet.