2013.03.10. 16:01

Noha csak 499 eladó darab készül belőle, a Ferrari Genfben bemutatott modellje, a LaFerrari rendelői igényeinek száma máris ezer fölött van. Újfent beigazolódott, hogy ezekben a gazdaságilag nehéz években sem felelőtlen döntés drága sportautókat gyártani: a LaFerrariért 1,3 millió eurós (400 millió forint) ára ellenére kapkodnak a vevők.

 3 

Hosszas előjáték után, a Genfi Autószalonon a Ferrari leleplezte végre a fejlesztések alatt F150 néven megismert autót, egyúttal megkezdte a forgalmazását. A technikai paraméterek korábbról ismertek voltak, így az utcai versenyautók új királyának formavilága volt az, ami leginkább izgatta az érdeklődök fantáziáját.

Most, a bemutató után néhány nappal Luca di Montezemolo arról számol be, hogy máris több mint ezer megrendelést kaptak az autóra, és mint elnöknek, neki jut az a hálátlan feladat, hogy kiválassza a tehetős jelentkezők közül azokat, akik megvehetik a LaFerrari egy példányát. Ha minden igaz, az autók egy részének már a bemutató előtt volt gazdája, így az óriási érdeklődést látva elmondható, hogy a forma ismeretében elhatározásra lépett érdeklődök közül csak kevesen leszek olyanok, akik még hozzájuthatnak majd egyhez.

 5 

Az exkluzív sportautók világában járatlan embereknek furcsa lehet a márka politikája, miszerint az az érdeklődést látva is tartja magát a korábban tervezett darabszámhoz, azonban az autó értékének egy nagy részét éppen ez, a hozzáférhetetlensége adja. Mindez persze nem lenne elég, ha a LaFerrari nem lenne újító, pokolian erős és merész egyben. Akárhogy is: az autó minden jel szerint méltó utódja lesz a rövid idő alatt legendássá lett Enzónak, hisz' eleganciája, hivalkodó presztízse mellett mégiscsak egy vérbeli sportautó, amiért kapkodnak az eurómilliomosok.