A Citroen nem viccelt

2013.03.14. 18:25 Módosítva: 2013-03-14 18:25:50

Köszöntsük együtt egy szívből jövő hellóval a Pontiac Aztek, a Ssangyong Rodius és a Nissan Juke által alkotott klub újabb tagját. Hogy az új C4 Picasso rinocéroszra, vagy inkább Quasimidóra emlékeztet-e jobban, azt magunk sem tudjuk eldönteni, de hogy érdekesebb, mint amilyen szép, az már most egyértelmű.

Nem érdemes meglepetést tettetnünk, hisz a formát már láthattuk a Genfi Autószalonon. Ez volt a Technospace tanulmány, de volt rá remény, hogy az esztétikai szempontból értelmezhetetlen orr-részen még változtathatnak az utolsó pillanatban. A képeken azonban már a szériagyártmány nullszériájának egy tagja látható álcázás nélkül, és ezekről ugyanaz a megnevezhetetlen szörnyűség néz vissza, mint a tanulmányról. Talán kevesebb a LED és kisebbek a kerekek, de a formaterv átalakításán láthatóan nem gondolkodtak el a franciák.

Hogy ez mennyire jó ötlet most, hogy a cégcsoport mélyebb válságban van mint az elmúlt harminc évben bármikor, nem is feszegetnénk. Pedig nem kéne sokat igazgatni az autón, hisz oldalról egész kellemesen fest, ha az arányai nem is szokványosak, hátulnézetből pedig egyenesen Audisan dögunalmasnak mondanánk, ami, mint tudjuk, nem jelent rosszat az eladások szempontjából, csak hát az az orr.

Az új forma egyébként új műszaki megoldásokat tartalmaz. Az egyterű rövidebb 4 centivel, és alacsonyabb 5-tel, ugyanakkor az 5,5 centivel megnyújtott tengelytáv miatt az utastér még tágasabbnak is tűnhet. Mindez nyilván a frissen fejlesztett padlólemeznek köszönhető, amelyet itt is bevet a Peugeot-Citroën. A motorválaszték aligha tartogat nagy meglepetéseket, bár itt talán már találkozhatunk az új háromhengeres motorcsalád turbós tagjaival. Az erősebb modellekbe várhatóan az 1,6 literes Mini motorok kerülnek turbóval vagy anélkül, 120-155 lóerővel, de a legnépszerűbbek nyilván továbbra is az 1,6 és 2 literes motorokkal felszerelt dízelváltozatok lesznek.

Őszre várható a következő C4 Picasso szériaváltozata, amelyből valamivel később készülhet hétszemélyes, hosszabb farrészű kivitel, Grand Picasso néven.