Felszámolják a Lotust?

2013.03.19. 11:08

A Lotus a lehető legrosszabb pillanatban került egy új tulajdonos kezébe, és ez akár a létezését is veszélybe sodorhatja. A hitelezők már megindították a felszámolási eljárást, amit már csak egy több millió fontos összeg állíthatna meg. A jelenlegi tulajdonos azonban eddig sem tett sokat a Lotus boldogulása érdekében, így elképzelhető, hogy egyszerűen hagyják elenyészni a legendás sportkocsi-gyártót.

A problémát az jelenti, hogy a Lotus korábban ambiciózus fejlesztési programot indított. A cél az lett volna, hogy a Ferrarival és a Lamborghinivel egy szintre hozzák a kínálatot: készült volna új Esprit, Elise és még legalább egy köztes modell. Még önálló motorfejlesztésbe is belefogott a Lotus, pedig ez tényleg indokolatlanul költséges megoldás. Mindezt az anyavállalat, a maláj Proton autógyár áldásával tették, de a Proton időközben a maláj állam kezéből egy befektető céghez, a DBR-Hicomhoz került, akik csak az elképesztő költségeket látták. Így a fejlesztés végétől legalább másfél évre befagyasztottak minden munkát és kirúgták a Lotus akkori igazgatóját.

Végeredményben nincs rá remény, hogy a fejlesztéseknek kézzel fogható eredménye lesz, viszont a felvett hiteleket már elvitték a félbehagyott programok. Így most az a kérdés, hogy a DBR-Hicom – amely állítólag egy ideje már vásárlót keres a Lotus Groupnak – hajlandó-e állni a számlát, vagy a sorsára hagyja a sportkocsigyárat, illetve a hozzá kapcsolódó, hatalmas műszaki tapasztalattal rendelkező mérnöki konzultációs részleget.