Kiállítás sosem volt Fiatokból

2013.03.19. 15:31

Olaszország egyik leghatalmasabb embere volt Giovanni Agnelli, a Fiat elnöke, akit mindenki csak úgy emlegetett, L'Avvocato, azaz az Ügyvéd. A Fiat tulajdonosának és első emberének lenni számos előnnyel járt – többek közt azzal, hogy bármikor kérhetett egy különleges, egyedi autót, amely a saját ízlését tükrözte.

Élt is ezzel a lehetőséggel, nem is ritkán: olyan autókat találni személyes gyűjteményében, mint a Landia Delta Integrale kétajtós, nyitott változata, a Fiat 130 Shooting Brake – egy hatalmas, kupéból kialakított kombi – vagy épp az alacsony ablakos Ferrari 360 Speedway roadster. Mind egyedi jármű, az egykori elnök ízlésének megfelelően átalakítva. Lapo Elkann, a 2003-ban elhunyt Fiat-elnök unokája – aki maga is kért és kapott már egyedi autót a Ferraritól – elmondta, hogy nagyapja igazán szeretett autót vezetni, és különösen élvezte, ha maga állíthatott össze egy-egy autót. A Fiat tervezőközpontjában és a Ferrarinál külön kis részleget tartottak fenn ötleteinek megvalósítására.

Agnelli gyűjteményének egy jelentős része mindeddig ismeretlen volt, ám most bárki megnézheti ezeket a különlegességeket az olasz Nemzeti Autómúzeumban nemrég megnyitott tárlaton.