Szuper-dízelt fejleszt a Volvo

2013.04.09. 05:28

Bár a Volvo most ismét önálló, és ez látszik a modellválaszték ésszerűsítésén is, a kínai tulajdonos révén fontos fejlesztésekre még bőven van pénz. Ilyennek szánják az új i-ART dízelmotor-technológiát, amely állítólag további fogyasztás-csökkentést hozhat, bár első hallásra elég komplikáltnak tűnik.

A Volvo szakemberei szerint az teheti még tökéletesebbé az égést a dízelmotorban, ha a közös üzemanyag-nyomócsőben nem csupán egy nyomásérzékelőt alkalmaznak, hanem minden befecskendező fúvókában egyet-egyet, és a jeleket minden fúvókában külön kis számítógép értékeli, majd ennek megfelelően határozza meg a befecskendezés paramétereit. Emellett az új rendszerben az eddigi legmagasabb, 2500 baros nyomás uralkodik majd – szemben az eddig használt rendszerek 2000 bar körüli értékével, ami még finomabb, egyenletesebb üzemanyag-porlasztást tesz lehetővé.

Derek Crabb, a Volvo hajtáslánc-fejlesztésért felelős alelnöke szerint az i-ART azzal, hogy minden eddiginél pontosabban képes adagolni az üzemanyagot, további fogyasztás- és károsanyag-kibocsátás-csökkenést hoz majd, de mellékhatásként kellemesebb lesz a motorok hangja, nő a teljesítmény és javul a járáskultúra is.

Az új motorgenerációt, amely már az i-ART rendszert használja, ősszel mutatja be a Volvo, méghozzá a cég saját fejlesztésű nyolcsebességes automata váltójával együtt, amely állítólag szintén érezhető fogyasztás-csökkenést hozhat.