Tovább nő a magyar Opel gyár

2013.04.10. 11:02

Úgy két hónapja jelentették be a Parlamentben, hogy az Opel szentgotthárdi Flex motorgyárának kapacitását megduplázzák. Az új gyárcsarnokkal évi 600 ezer korszerű motor előállítására lesz lehetőség az Opel magyarországi telephelyén.

Az építkezés gyorsan zajlik majd, a tervek szerint már júniusra állni fog az új csarnok, és szeptemberben elkezdhetik a gépek telepítését is. Ha minden jól megy, az első motorokat 2014 áprilisában készíthetik el a második gyárcsarnokban. A bővítés persze új munkahelyeket is teremt: a gyártás felfutásának végére közel 1500-ra nő majd a szentgotthárdi Opel alkalmazottak száma.

Az új üzemben már a GM új, kis hengerűrtartalmú motorcsaládjának tagjait gyártják majd. Az első, 1,6 literes benzinmotorok gyártása már folyik Magyarországon, de hamarosan a vadonatúj 1,6 literes turbódízel motor előállítását is megkezdik, jövőre pedig az 1,4 liternél kisebb – egyelőre még be sem mutatott – motorokkal szélesítik tovább a palettát. Ezek közt várhatóan többféle takarékos háromhengeres is lesz a négyhengereseken kívül: ezekkel váltják majd le az Adam jelenleg használt, régebbi tervezésű motorjait, és ezek kerülhetnek a következő Corsába is.

Az Opel arra számít, hogy a következő években drasztikusan nő majd az 1,4 literes, és kisebb motorok iránti igény. Nem csoda, hisz manapság már ilyenek kerülnek az Opel legnagyobb modelljeibe is, persze turbófeltöltéssel és akár 140 lóerő teljesítménnyel. Ezek nagy részét pedig Magyarországon állítják majd elő, hisz nálunk még mindig jóval olcsóbb a munkaerő, mint Nyugat-Európában.