Zsenik csatája - az előzetes

2013.04.11. 16:57

A Rush (Hajsza a győzelemért) a Formula 1 egyik legnagyobb párharcáról szól - legendás pillanatok, hollywoodi tálalásban.

Bár már beszámoltunk róla, sőt, magát az előzetest is láttuk már, mégsem tudunk nyugodni, hiszen mi magunk is kíváncsian várjuk, hogy az amerikai filmipar mit tud kihozni a Niki Lauda-James Hunt rivalizálásból. Vajon túllihegik az egész sztorit, megbolondítva pár nyálasan romantikus jelenettel vagy Ron Howard rendező és Peter Morgan forgatókönyvíró képesek visszaadni a Forma-1 eme hőskorának hangulatát?

Egyelőre csak találgatunk, a szeptember 20-ai amerikai premier után már okosabbak leszünk és titkon reménykedünk, hogy legalább egy olyan jó alkotás készül majd, mint a tavalyi Senna-film. Mert a valóságban Hunt és Lauda messze nem voltak gyilkos ellenfelek, sokkal inkább egymást tiszteletben tartó zseniális pilóták. Az pedig, hogy végül Hunt lett a világbajnok, tulajdonképpen csak Lauda balszerencséjén múlt.

Itt a magyar feliratos előzetes és pár kép, a hazai premierre nagyon várunk már, hiszen mi sem természetesebb, mint az, hogy ott leszünk, megnézzük és meg is írjuk. Egy dolog már most biztos: a képi világba nem tudunk majd belekötni.